2016. augusztus 1., hétfő

Megfogtam egy magocskát...

Megfogtam egy magocskát,

(összecsippentjük az egyik kezünk mutatóujját)

Fúrok neki lyukacskát,

(másik kezünk mutatóujjával lyukat fúrunk magunk elé a földre)

beleteszem,


(beletevés imitálása)

betemetem,

(előbb az egyik aztán a másik kezünkkel betemető mozdulatot végzünk, a „lyuk” felett )

gereblyézem,

(egyik kezünk ujjait behajlítva végezzük a gereblyéző mozdulatot)

öntözgetem.

(öntöző mozdulatok)

Megsüti a napocska.

(két kezünkkel karikát rajzolunk a levegőbe)

Kibújik,

(hüvelyujjunk kibújik az öklünkből felfelé)

nő a szára,
(kinyújtjuk a többi ujjunkat, majd összezárjuk a tenyerünket és virágformára szétnyitjuk)

akkor a szél megfújja,

(ráfújunk a képzeletbeli virágra)

elrepül a magocska.


(ujjainkat mozgatjuk felfelé)


Gyí, cocó, Újvárra...

Gyí, cocó, Újvárra,
János napi vásárba,
Megmondjuk a kapitánynak,
Hogy vegyen be katonának!
Hopp!


Egy kicsi kalapács kopp-kopp-kopp...

Egy kicsi kalapács kopp-kopp-kopp.
(Jobb kezünk ökölben, a fejünk fölött kiindulva kalapáló mozdulatot végzünk, másik kezünket nem használjuk.)
Két kicsi kalapács kopp-kopp-kopp.
(A két kalapács, vagyis a két kezünk ökölben és összeütögetjük őket.)
Három kicsi kalapács kopp-kopp-kopp.
(Az ökleinket továbbra is összeütögetjük, de beszáll a harmadik kalapács is, az egyik lábunk, amivel dobbantunk.)
Négy kicsi kalapács kopp-kopp kopp.
(Az előzőeket folytatjuk, és beszáll a negyedik kalapács, a másik lábunk is. Így már a kettővel dobbantunk, azaz helybenjárunk.)
Öt kicsi kalapács kopp-kopp-kopp.
(Jár az öklünk, jár a lábunk, végül az ötödik kalapácsként a fejünkkel bólogatunk.)

Két kis madár ül a fán...

Két kis madár ül a fán.
(Két kezünket magunk elé tartjuk egymással szembe, csak a két mutatóujjunk van nyitva. Ezek fogják jelképezni a 2 madárkát. )
Egyik, Péter,
(Az egyik mutatóujjunkat meghajlítjuk a másik felé, mintha köszönne a madár.)
Másik, Pál.
(Most a másik mutatóujjunkat is meghajlítjuk.)
Szállj el Péter!
(Hátra karkörzést végezve, eldugjuk az egyik kezünket a hátunk mögé.)
Szállj el Pál!
(Ugyanígy teszünk a másik kezünkkel is.)
Gyere vissza Péter!
Gyere vissza Pál!

(Végül előbb egyik, majd másik kezünket, előre karkörzéssel a kiinduló helyzetbe hozzuk.)

Gólyát látok...

Gólyát látok,
egy lábon állok.
Aki nem áll egy lábon,
szamár lesz a nyáron!

Énekelhető változatát itt lehet meghallgatni: Gólyát látok...

2016. július 18., hétfő

Majtényi Erik: Vakáció

Mi az, hogy vakáció?
Hát, hogy kirándulni jó,
meg hogy úszni, az is jó,
meg hogy az ég csillogó,
s az erdőben, halihó,
madár rikkant, fán rigó,
mókus ugrál, kis bohó,
patak csillan, csobbanó,
hegyi út, kapaszkodó,
fenyvesek közt tiszta tó,
csónakokat ringató,
hogy játszani csudajó,
s mind megannyi csuda-szó
ez az egy: vakáció!

2016. július 11., hétfő

Egy, kettő, három, négy...

Egy, kettő, három, négy,
Az orrodra szállt egy légy.
Hogyha rászállt, kergesd el,
Mert a hunyó te leszel!

Az erdőben jártunk-keltünk...

Az erdőben jártunk-keltünk,
Egy gyermeket elvesztettünk.
Mondd meg Jancsi, mondd meg nekünk,
Ki az, aki nincs most velünk?

Játéka:

Egy gyermek középre áll, becsukja a szemét, ő a hunyó. A többiek körbe állnak, és míg egy versikét mondanak, az egyikük kimegy a teremből.

Mindig a kör közepén álló gyermek nevét mondjuk a versben. Ekkor ő kinyitja a szemét, és megpróbálja kitalálni, hogy ki ment ki. Ha eltalálta, szerepet cserélnek, ha nem, bent marad a körben.

Ez elmegy...

Ez elmegy cseresznyét szedni, (hüvelykujj)
Ez felmászik a fára, (mutatóujj)
Ez megrázza, (középső ujj)
Ez felszedi, (gyűrűsujj)
Ez a kicsi mind megeszi. (kisujj)
Hamm!

2016. július 8., péntek

K.László Szilvia: Nyárköszöntő

Szervusz, kedves Napsugár!
Örülünk, hogy itt a nyár.
Kérlek, süss jó melegen,
pihenhetsz a réteken.
Érleld meg a gabonát,
lombosítsd a sok szép fát,
langyosítsd a vizeket,
melegítsd a szíveket!

2016. július 7., csütörtök

Alekszej Tolsztoj: Márton lúdja

Egy szegény parasztnak nem volt kenyere. Elhatározta, hogy kérni fog az uraságtól. Épp Márton napja volt, s hogy ne menjen üres kézzel, megfogta egyetlen libájukat, a feleségével megsüttette, s vitte.
– Köszönöm, jóember – mondta az uraság –, csak azt nem tudom, hogy osztozzunk meg rajta. Feleségem, két fiam és két lányom van. Hogy osszuk el úgy a libát, hogy egyik se sértődjék meg?– Én elosztom – feleli a paraszt. Fogta a kést, levágta a liba fejét, s ezt mondta a földesúrnak:
– Te vagy a ház feje, tied a fej.
Aztán levágta a hátsó felét, s odaadta a feleségnek:
– Neked itthon kell ülni, vigyázni a házra, tied a püspökfalatja.
Aztán levágta a liba lábát, s odaadta a fiúknak:
– Nektek itt a két láb, hogy apátok útján járhassatok. A két lánynak odaadta a két szárnyat:
– Ti hamar kirepültök a házból, itt van a szárny hozzá. Ami marad, megtartom magamnak. S elvette a liba törzsét. Nevetett az úr, s kenyeret és pénzt adott a szegénynek.
Meghallotta egy módosabb gazda, hogy az úr a szegény parasztot egy libáért meg­jutalmazta, megsütött öt libát, s elvitte az úrnak. Így szólt az úr:
– Köszönöm, de hát feleségem, két fiam és két lányom van, hatan vagyunk, hogyan tudjuk elosztani az öt libát? Elkezdett a módos gazda gondolkozni, de semmit sem tudott kitalálni.
– Elküldött hát az uraság a szegény emberért, hogy ossza el ő a libákat.
A kezébe vett egy libát, odaadta az úrnak és a feleségének, s ezt mondta:
– A libával hárman vagytok. Egyet odaadott a két fiúnak:
– Ti is hárman vagytok. Egyet a két lánynak:
– Ti is hárman vagytok. Magának megtartott két libát:
– Mi is hárman volnánk a libákkal, egyenlő az osztás.
Az úr nevetett, ismét pénzt és kenyeret adott a szegény parasztnak, a gazdagot pedig elkergette.

Szabó T. Anna: Nemzetközi medve-induló (részlet)

Írjunk hát egy medve-dalt!
Minden medve tudja majd,
minden medve megtanulja,
két perc múlva fejből fújja:
medve-dal, medve-dal,
amit minden medve hall!

...
Forrás: http://szabotanna.com/versek/gyerekversek/szabo-t-anna-nemzetkozi-medve-indulo/

2016. június 9., csütörtök

Pista bácsi fűrészel - Döntögető

Pista Bácsi fűrészel,
Dolgozik a fűrésszel
Húzza, tolja, húzza, tolja,
Most a bükköt darabolja!


A játék menete:

Kinyújtott lábunkra magunkkal szembe fektessük a gyereket az ölünkben vagy az ágyon hanyatt, és a lábuk váltott mozgatásával kezdjük a „fűrészelést”.
A második verssornál húzogassuk tovább a lábait.
Utána a két karjánál fogva húzzuk fel óvatosan, majd döntsük vissza.
A harmadik verssort lassan mondjuk, hogy tudjuk közben húzni, vonni.
Az utolsó sor alatt szaporán tenyéréllel „feldaraboljuk” a gyermeket, ott ahol érjük.

Forrás: http://egyszervolt.hu/vers/kerekito-dontogeto.html

Biciklire szálltam...

Biciklire szálltam,
Megfájdult a hátam,
Repülőre ültem,
Nagyon elszédültem,
Csónakkal mentem,
Sajnos vízbe estem,
Máskor, ha sietek,
Inkább gyalog megyek.

2016. június 8., szerda

Veres Csilla: Télapóhoz

Télapó, Télapó,
szállingózik már a hó!

Táncol a sok pici pille
Hótündérek drága kincse,
néked szórják szaporán
hadd suhanjon az a szán!

Krampuszkáid sürgölődnek,
sok a gyermek, nagy a zsák!
Ajándékot csomagolni
nem kis munka nekik ám!

Jut a zsákba varázsdoboz,
hegyen álló mesevár,
korcsolyázó jancsibohóc,
képeskönyv meg babaház.

Télapó, Télapó,
sűrűbben hull már a hó!

Egyre inkább esteledik,
város, falu sötétedik
szaporán, szaporán,
fusson véled az a szán!

Forrás: Csillog-villog Karácsony. Szűcsné Tóth Tünde (összeáll.)

2016. május 29., vasárnap

Bartos Erika: A szivárvány



 



Egy borús nyári napon bánatoson üldögélt a lapulevél alatt Babóca, a katicakislány és Bogyó, a csigafiú.

Hirtelen kisütött a napocska, és újra kék lett az ég. A nyári zápor azonban nem állt el.
Csakhamar csodaszép szivárvány jelent meg az égen. Bogyó és Babóca ugrándoztak örömükben.
- Jaj, de gyönyörű! - kiáltoztak.

Bogyó elhatározta, hogy felmászik a szivárványra, és lecsúszik róla.
- Ugyan, Bogyó - mondta Babóca - a szivárványra nem lehet felmászni!
- Én akkor is megpróbálom! - válaszolta eltökélten a kis csiga.

Első próbálkozása azonban nem járt sikerrel.
- Sebaj - mondta Babócának -, biztosan a másik oldalról kell próbálkoznom! - és már szaladt is a szivárvány másik végéhez.
De a szivárványra innen sem sikerült felmásznia. Babóca megpróbálta lebeszélni Bogyót a tervéről.
- Bogyó, hidd el, a szivárványra nem lehet felmászni! - győzködte az izgatott csigafiút.
Ám Bogyó új tervet eszelt ki.
- Létrán fogok felmászni! - mondta büszkén.
- Jaj, Bogyó, nem lesz ennek jó vége! - aggodalmaskodott Babóca.
Babócának igaza lett. Amint Bogyó megpróbált átugrani a létráról a szivárványra, a létra feldőlt, a kis csiga pedig a földre pottyant. Bogyó egyre bosszúsabb lett. Babóca kérlelni kezdte:
- Gyere, játsszunk inkább valami mást!
Bogyó azonban nem adta fel. Nagy köteg lufit hozott, és a lufikba kapaszkodva felrepült a magasba, a szivárvány fölé.
- Figyelj, Babóca, innen biztosan sikerül ráugranom a tetejére!
De ez a terve sem sikerült. Amint elengedte a lufikat, nyomban a földre zuhant, a lufik pedig elszálltak a felhők közé. Babóca kétségbeesve szaladt Bogyóhoz.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Kutya bajom - duzzogott Bogyó.
Bogyó annyira elkeseredett, hogy Babóca alig győzte vigasztalni.
- Nézd, szedtem neked virágot! - kedveskedett.
De Bogyót semmi sem tudta felvidítani. Közben elállt az eső, és a szivárvány is eltűnt.
Kézen fogva baktattak hazafelé. Babóca kitartóan vigasztalta Bogyót. - Ne lógasd már az orrod! Holnapután lesz a harmadik születésnapod! Biztosan sok szép ajándékot kapsz majd!

Hazaérve Babócának remek ötlete támadt.
- Készítek Bogyónak egy szivárványcsúszdát! - gondolta magában.
- Akkor valóra válhat az álma, lecsúszhat egy szivárványon!

A csúszda elkészítésében Baltazár, a méhecske és Pihe, a lepkekislány is segített.

Babóca, Baltazár és Pihe a szivárvány színeire festették a csúszdát.

Sárga papírba csomagolták, kék szalaggal átkötötték.

A három barát csokitortát is sütött Bogyónak. A tortára három gyertyát tettek.
Ezután Pihe és Baltazár átkísérték Bogyót Babóca házához, minden készen állt a születésnapi zsúrhoz.
- Akkor most mutassuk meg az ajándékot! - kiáltotta Baltazár, és lehúzta a csúszdáról a csomagolópapírt. Bogyó hatalmasat ugrott örömében.
_ Egy igazi szivárvány! Egy szivárványcsúszda! - ujjongott.
Babóca pedig átnyújtotta Bogyónak a csokitortát.
- Kipróbálhatom a csúszdát? - kérdezte Bogyó.
- Persze! - válaszolta Babóca.
Bogyónak nagyon tetszett a szivárványcsúszda, újra és újra lecsúszott rajta. Pihe és Baltazár táncra perdültek örömükben.
- Nahát, Babóca! - szólt végül Bogyó a katicakislányhoz.
- Ez nagyon jó ajándék, köszönöm!
Aznap még sok barát eljött, hogy felköszöntse Bogyót. Eljött Ugri, a szöcskekislány, Döme, a krumplibogár. Szellő, a szitakötő-kislány, sőt még Vendel, a szarvasbogár is. A csigafiú mindenkinek megengedte, hogy kipróbálja új csúszdáját.
Bogyó, Babóca és barátaik késő estig csúszdáztak. Aznap Bogyó különösen jókedvűen feküdt le aludni.
- Micsoda születésnap volt ez! - sóhajtott fel boldogan.


 

Bartos Erika: Szivárvány

Piros szín van legfelül,
Narancssárga mellé ül.
Sárga fénylik alatta,
Zöld a sárgát támasztja.
Kék folytatja most a sort,
Lila csík még úgysem volt.
Ibolya fut legalul,
Hét szín együtt domborul.
Kitalálod, mi lehet?
Szivárvány a domb felett!

Forrás

DÖBRENTEY ILDIKÓ: A három szivárvány



Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három szivárvány: két egyforma meg egy más­milyen. Egy kicsi ország fö­lött születtek, a nyári zápor után. Az első kettőre szélesen rámosolygott a nap:
- Szépek vagytok! Egyfor­mán szépek! Szabályos, szép szivárvány-ikrek!
Aztán meglátta a harmadi­kat, és elöntötte a méreg:
- Hát te hogy nézel ki? Te összevissza, te másmilyen! Hű de elöntött a méreg! Nem is nézlek!
Az első két szivárványt gyöngéden körüllengte az eső utáni pára:
- Ragyogjatok! Fényeskedjetek! Pompázzatok, tündö­köljetek!
Aztán rápillantott a harma­dikra, és menten dühbe gu­rult:
- Mi ez a rendetlenség? Raj­tad semmi nincs a helyén! Nem szégyelled magad, te másmilyen? Hű, de dühbe gu­rultam! Nem is nézlek!
Az első két szivárványt ka­tonásan megdicsérte a szél:
- Ibolya, kék, zöld, sárga, narancs, veres; nagyon he­lyes! Nagyon helyes!
A harmadikon, mint az os­tor, végig vágott:
- Zöld? Kék? Narancs? Ibo­lya? Türkiz? Sárga? Ez nem helyes! Ez nem járja!
Szegény kis harmadik, nem értett a szidalmakból semmit:
- Mi az, hogy másmilyen? Mi az, hogy nem helyes! Mi az, hogy nem járja? Miért ha­ragszik rám mindenki?
Meg is kérdezte a testvé­reit:
- Mit tegyek, hogy a nap, az eső utáni pára meg a szél engem is szeressen?
- Légy olyan, mint mi! Szedd sorrendbe a színeidet! Légy karcsú! Kecses, feszes! Változz meg, te másmilyen!
- Megpróbálom.
És a kis harmadik meg­próbált megváltozni. Nyúj­tózott, tornázott, a színeit ide-oda csúsztatta, de hiá­ba. A nap, az eső utáni pára meg a szél továbbra is elfor­dultak tőle:
- Összevissza!
- Rendetlen!
- Másmilyen!
A testvérei kinevették:
- Más vagy, mint mi! Más­milyen!
Annyira szidták, annyira nevették, hogy nem hallot­ták meg az anyóka sóhajtá­sát. Pedig odalent, a kicsi or­szágban, egy anyóka sóhaj­tozott:
- Ó, ó! Elfogyott a selyem­fonál! Ó, ó! Szép színes fona­laim, cserbenhagytatok! Ho­gyan hímezzem most már ki a virágos abroszt? Mit terítek az asztalra, ha jön a hét déd­unokám? Ó, ó!
Így sóhajtozott az anyóka magában. Nem hallotta meg őt sem a nap, sem az eső utáni pára, sem a szél, sem a két büszke szivárvány. Egye­dül csak a legkisebb szivár­vány figyelt fel rá. Azt gon­dolta magában:
- Én csak egy összevissza, bosszantó, nevetséges kis szivárvány vagyok. Én ér­tem nem kár! - azzal fino­man selyemfonalakra bom­lott, és aláhullott az anyóka ölébe. Az anyóka boldogan csapta össze a kezét, és azon nyomban hímezni kezdett.
Közben eloszlott az eső utáni pára, a másik két szi­várvány is eltűnt az égről. Nem maradt a nyomukban semmi.
A legkisebb szivárvány azonban tovább pompázott az anyóka abroszán ibolyák, nefelejcsek, kankalinok, bú­zavirágok és pipacsok képé­ben. A dédunokák álmélkodva mondták:
- Olyan szép ez a terítő, mintha szivárványfonállal hí­mezted volna, dédi! Az anyó­ka mosolygott:
- Ha hiszitek, ha nem, ne­kem ölembe hullott egy szi­várvány. Nem olyan volt, mint a többi. Más volt. Más­milyen. A legszebb szivár­vány volt, amit életemben láttam!

Várfalvy Emőke:A szivárvány színei

Esőcseppen csillan a nap,
Játszadozó fénysugarak,
Nézd csak, fenn az égen,
Színes kapuívben,
Csodálatos látvány,
Tündöklő szivárvány.
Piros nagyon szeret,
Édes narancs, kerek,
Csibe, puha, sárga,
Zöld erdőben málna,
Türkizfényű tó tükrében,
Ibolya virága.

Forrás

Nyíri Eszter Stiga: A szivárvány születése

Egy augusztusi, verőfényes délutánon két kislány játszott takaros, vidéki házikójuk udvarán. Az égető napsugár repedezetté szikkasztotta a homokos talajt, a levegő páradúsan nehezedett rájuk. De őket nem zavarta a hőség; rendületlenül etették-itatták maradék anyagokból készült, folt hátán folt babáikat.
– Lányok, hamarosan ideér a vihar! Fejezzétek be a játékot! – kiáltott ki édesanyjuk a nyári konyhából, ahol épp édes-savanyú szederszörpöt főzött télire.
A testvérpár felnézett az égre, és döbbenten figyelte, ahogy a szürke, haragos felhő a nap mellé tolakszik. Mire felkapkodták rongybabáikat, és a tornácra szaladtak, eleredt a zápor. Kövér, hűvös esőcseppek fogócskáztak egymással, hangos égzengés és fényes villámok kísérték kergetőzésüket. A száraz föld szomjasan itta magába az életet adó csapadékot.
Mikor a zivatar elcsendesedett, édesanyjuk lépett oda hozzájuk.
– Nézzétek csak! Varázslat történt! – mutatott a messzeségbe.
A szántóföldön és az erdőn túl, a zöld fűvel borított dombok fölött hétszínű szivárvány ívelt.
– Anyuka, hogyan születik a szivárvány? – kérdezte az idősebbik leány.
– Tudjátok, mikor az esőcseppek ráhullanak valamire, átveszik a színét. A rózsáktól lopnak egy kis vöröset, a katicabogártól kölcsönkérik a pöttyei közti pirosat. Eltanulják az őszibarack narancsszínű meg a vilmoskörte citromsárga mosolygását. Megízlelik a menta zöldjét, a tóban tükröződő ég kékjét. Magukba szívják a levendula édes, lila illatát. Aztán amikor a nap elhívja őket játszani, viszik magukkal a színt. Útjuk során összetalálkoznak, és megszületik a szivárvány.
A kislányok ámuldozva hallgatták édesanyjukat, majd hosszan nézték, nézegették a rózsavörös, katicapiros, barack- és körtesárga, mentazöld, égkék, levendulalila szivárványt.
Egészen addig, míg a színes esőcseppek el nem illantak. 
 

Döbrentey Ildikó: A hétdombi csodatevő szivárvány


Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis növésű királyfi. Olyan alacsonyka volt a termete, hogy még az ebédlőasztalt is csak pipiskedve érte fel. Addig nyújtózkodott, addig pipiskedett, míg elnevezték Pipiskének.

Mindenütt pipiskednie kellett Pipiske királyfinak. Pipiskedett a trónteremben, hogy elérje felséges apja trónusát. Pipiskedett a lóistállóban, hogy felérje a lovát. Pipiskedett a konyhában, hogy elérje a rézüstöt. Pipiskedett a kertben, hogy felérje a körtefa ágát. De akárhogy ágaskodott, akárhogy pipiskedett, csak nem lett nagyobb.

Bánatában, hogy ő ilyen kicsike, elhatározta, hogy megkeresi a hétdombi csodatevő szivárványt, és megkéri, hogy adjon neki daliás magasságot.

Nekivágott mindjárt a hét dombnak.

Ahogy kapaszkodott az első dombon fölfelé, arra repült egy fekete varjú.

– De jó annak a fekete varjúnak! – gondolta Pipiske királyfi. – Az röptiben elér mindent, nem kell nyújtózkodnia!

A varjú megállt a levegőben, és azt kérdezte:

– Hová? Hová?

– A hétdombi csodatevő szivárványhoz, daliás magasságot kérni!

– Jól beszélsz! Én meg tiritarka tollat szeretnék! Megyek veled!

Együtt mentek tovább.

Ahogy kaptattak a második dombon fölfelé, arra jött egy cifra ember.

– De jó annak a cifra embernek! – gondolta a varjú. – Az bezzeg színes, mint a virág!

A cifra ember megállt, és azt kérdezte:

– Merre? Merre?

– A hétdombi csodatevő szivárványhoz, daliás magasságot és tiritarka tollat kérni!

– Jól beszéltek! Én meg puszta egyszerűséget szeretnék! Megyek veletek!

Hárman mentek tovább.

Ahogy baktattak a harmadik dombon fölfelé, arra gurult egy hasas gömböc.

– De jó annak a hasas gömböcnek! – gondolta a cifra ember. – Azon aztán nincs fölösleges cifraság!

A gömböc megállt, és azt kérdezte:

– Hová? Merre?

– A hétdombi csodatevő szivárványhoz, daliás magasságot, tiritarka tollat és puszta egyszerűséget kérni!

– Jól beszéltek! Én meg kecses karcsúságot szeretnék! Megyek veletek!

Négyen mentek tovább.

Ahogy caplattak a negyedik dombon fölfelé, arra kapirgált egy rekedt kakas.

– De jó annak a rekedt kakasnak! – gondolta a hasas gömböc. – Azon nem reng a háj, az fürgén kapirgál!

A kakas abbahagyta a kapirgálást, és azt kérdezte:

– Merrehová? Merrehová?

– A hétdombi csodatevő szivárványhoz, daliás magasságot, tiritarka tollat, puszta egyszerűséget és kecses karcsúságot kérni!

– Jól beszéltek! Én meg harsány hangot szeretnék! Megyek veletek!

Öten mentek tovább.

Ahogy fújtattak az ötödik dombon fölfelé, arra ment egy ordibáló.

– De jó annak az ordibálónak! – gondolta a rekedt kakas. – Neki bezzeg van hangja!

Az ordibáló megállt, és azt ordította:

– Hová-hová? Merre-merre?

– A hétdombi csodatevő szivárványhoz, daliás magasságot, tiritarka tollat, puszta egyszerűséget, kecses karcsúságot és harsány hangot kérni!

– Jól beszéltek! Én meg csöndes szelídséget szeretnék! Megyek veletek!

Hatan mentek tovább.

Ahogy haladtak a hatodik dombon fölfelé, elébük állt egy magányos tündérke:

– Jó, hogy jöttök! Játsszatok velem!

– Nem lehet! – válaszolták a vándorok. – Mi a hétdombi csodatevő szivárványhoz igyekszünk, daliás magasságot, tiritarka tollat, puszta egyszerűséget, kecses karcsúságot, harsány hangot és csöndes szelídséget kérni!

– Ó, be kár! – szontyolodott el a magányos tündérke. – Azt hittem, hogy szerettek ugrálókötelezni, és játszotok velem Piri, Feri, Sárit!

Csöndesen szipogni kezdett. Még a könny is kipottyant a szeméből.

– Jól van, jól van, azért nem kell bőgni! – húzta ki magát Pipiske királyfi. – Hol az az ugrálókötél? Hajtom én neked!

– Én is hajtom! Én is! Én is! – károgták, dörmögték, bömbölték, suttogták és ordították a többiek. – Hajtjuk, tündérke, csak ne bőgjél!

– De nektek a csodatevő szivárványhoz kell igyekeznetek...

– Majd megyünk aztán!

– Köszönöm, hogy játszotok velem! – tapsolt boldogan a magányos tündérke. – Íme, az én ugrálókötelem!

Széttárta a karját, s lássatok csudát, feje felett felragyogott a hétdombi csodatevő szivárvány!

– Ez az én ugrálókötelem! Aki ezzel játszhat, annak teljesül a legtitkosabb kívánsága!

Megragadták a szivárvány-ugrálókötelet, s felváltva hajtották, felváltva ugráltak benne. Közben Pipiske királyfi úgy érezte, hogy szálas dalia lett belőle; a varjú, hogy megszínesedett; a cifra ember, hogy megszabadult a cifraságtól; a guruló gombóc, hogy megkarcsúsodott; a rekedt kakas, hogy harsányan kukorékol; és az ordibáló, hogy csöndeskén mosolyog.

Ha szerettek ugrálókötelezni, keressétek meg őket!