2014. október 9., csütörtök

A kesztyű (ukrán népmese)

Ment, mendegélt az öregapó az erdőben, mögötte szaladgált a kutyája. Ment, mendegélt, s útközben elveszett a kesztyűje.
Arra szaladt az egér, belemászott a kesztyűbe és azt mondta:
- Itt fogok lakni.
Kis idő múlva arra ugrált a béka. Megkérdezte:
- Ki lakik a kesztyűben?
- Az apróka egérke. Hát te ki vagy?
- Az ugribugri béka. Engedj be engem is!
- Gyere be!
Most már kettesben voltak. Arra futott a nyúl. Odaszaladt a kesztyűhöz és megkérdezte:
- Ki lakik a kesztyűben?
- Az apróka egérke és az ugribugri béka. Hát te ki vagy?
- A lótifuti nyuszi. Engedjetek be engem is!
- Gyere be!
Most már hárman voltak. Arra járt a róka.
- Ki lakik a kesztyűben?
- Az apróka egérke, az ugribugri béka és a lótifuti nyuszi. Hát te ki vagy?
- A róka húgocska. Engedjetek be engem is!
- Gyere be!
Így már négyen laktak ott bent. Arra loholt a farkas, ő is odalépett a kesztyűhöz és megkérdezte:
- Ki lakik a kesztyűben?
- Az apróka egérke, az ugribugri béka, a lótifuti nyuszi és róka húgocska. Hát te ki vagy?
- A szürke bundás farkas. Engedjetek be engem is!
- Gyere hát!
A farkas is bemászott. Már öten kuporogtak ott benn. Honnan, honnan se odadöcög a vadkan.
- Hröf-hröf-hröf. Ki lakik a kesztyűben?
- Az apróka egérke, az ugribugri béka, a lótifuti nyuszi, a róka húgocska és a szürke bundás farkas. Hát te ki vagy?
- Vadkan az agyaras. Engedjetek be engem is!
Hát ez már tényleg szörnyű, hogy mindenki a kesztyűbe igyekszik!
- Nem férsz már be!
- Valahogy csak beférek. Eresszetek be!
- Jól van, no, mit csináljunk veled? Bújj be hát!
Be is bújt az agyaras. Már hatan voltak, de olyan szűken, hogy azt el sem tudjátok képzelni!
Egyszerre csak ropogni kezdenek az ágak. A medve mászott elő, odacammogott a kesztyűhöz és beledörmögött:
-Ki lakik a kesztyűben?
- Az apróka egérke, az ugribugri béka, a lótifuti nyuszi, a róka húgocska, a szürke bundás farkas és vadkan az agyaras. Hát te ki vagy?
- Brumm, brumm. De sokan vagytok! Én vagyok a medve bátyó. Engedjetek be!
- Hogy is engednénk be? Így is szűk ez a hely.
- No de mégis!
- Hát ha elférsz a sarokban, gyere!
Bebújt a medve is. Heten voltak, de olyan szorosan, hogy a kesztyű már szakadozni kezdett.
Ezalatt az öregapó észrevette, hogy nincs meg a kesztyűje. Visszafordult, hogy megkeresse. A kutya előreszaladt. Szaladt, szaladt, hát látja, ott fekszik a kesztyű és mocorog. Rázendített a kutya:
- Vau! Vau! Vau!
Az állatok megijedtek, szétfutottak, ki merre látott. Az öregapó odaért és felvette a kesztyűjét.

2014. szeptember 20., szombat

Oravecz Imre: Apu javít


Megjavítja az autót,
megjavítja a tévét,
megjavítja a rádiót,
megjavítja a húsdarálót,
megjavítja a kávéfőzőt,
megjavítja a vasalót,
megjavítja a hajsütőt,
megjavítja a játékot,
de engem nem javít meg,
mert én javíthatatlan vagyok.

2014. augusztus 31., vasárnap

Noszov: Nem vagyok otthon

A gyerekek az udvaron játszottak. Miska valamiért megharagudott a kis Gyuszira, és fellökte. Gyuszi sírása felverte az egész házat. A gyerekek kergetni kezdték a huncut kisfiút. Miska hazaszaladt, bebújt az ágy alá, és megkérte a kishúgát, Verát, mondja azt, hogy nincs otthon.
A gyerekek dörömböltek, de Vera nem nyitott ajtót, csak kiabált:
- Nincs itthon a Miska!
- Láttuk, hogy hazaszaladt! - kiáltották a gyerekek.
- De megint elment - felelte a lány.
- Egész idő alatt itt álltunk az ajtóban, vigyáztunk, nehogy megszökjön. Hogy tudott volna elmenni? - kérdezték a gyerekek.
Miska kidugta fejét az ágy alól, és úgy kiabálta ki a választ:
- Hátha én az ablakon keresztül szöktem ki az utcára!

2014. augusztus 27., szerda

Tóth Ágnes: Hétfőtől hétfőig

Mit csinálunk hétfőn?
Ugrálunk a lépcsőn.
Mit csinálunk kedden?
Fényesítjük kedvem.
Mit csinálunk szerdán?
Rajta ütünk Terkán.
Mit csinálunk csütörtökön?
Gurulunk majd sütőtökön.
Mit csinálunk pénteken?
Felszállunk egy éneken.
Mit csinálunk szombaton?
Jót bulizunk, mondhatom.
S mi történik vasárnap?
Jó lesz, mint egy basának.
Délig alszunk, iszunk, eszünk,
Hétfőre már frissek leszünk.

Tóth Ágnes: Piros

Csipkebogyónak
izzik az arca,
bíbor a szőlő,
piros az alma,
dércsípte dombnak
vörös a halma,
 rőt hajú ősznek
szól ez a dal ma.

2014. augusztus 25., hétfő

Kiszézéshez mondóka

Kisze, kisze, szalmabáb,
égj el minél hamarább,
füsttel írd a kéklő égre:
Jöjj el, tavasz, jöjj már végre!

2014. augusztus 19., kedd

Ornella Fiorini: Lányomnak (fordította Erdős Olga)

Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet,
és minden szót, melyből mesék születnek.
Emlékezz erre,
és élvezd a repülést
a tenger felett,
a fűszálakon át,
sőt - miért is ne?!-,
akár széttépett álmok között,
mert mindennek, még a zúzmara
jegének is értelme van.
Erős szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy leküzdd a távolságot,
a port, mely a szívedet szorítja,
és mindazt, mi aranynak látszik,
de amely valójában nem az.
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
sűrű pelyheset,
hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,
és ha le is zuhansz,
ne essen bajod.
Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,
de nem lehet,
mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.

2014. augusztus 15., péntek

Gáli József: Csodapalacsinta

Egyszer egy asszony palacsintát sütött. Máskor is tette már, hétköznap ünnepnap egyaránt. De olyan fura história, mint ez egyszer, nem esett meg vele soha. Pedig mindent úgy csinált, ahogy szokta. 
Első szomszédjától kért egy kis lisztet hozomra, második szomszédjától tojást megadomra, zsírt a harmadiktól jövő ölésig. Tejet, serpenyőt még jókor reggel napamasszonyától koldult – ád érte palacsintát, majd ha elkészül. Elnémult a levesnóta visszhangja, de már a harangszó is megebédelt, mire összegyűlt a matéria. Akkor aztán nekifogott a sütéshez. Girhes macskája dorombolni is elfelejtett, úgy leste minden mozdulatát. 
Bögre oldalán koccant a tojás, huppant a sárgája, porzott a liszt, csobbant a tej: elkészült a tészta. Sercegő zsírban ott kerekedett az első palacsinta. A macska fel ugrott az asztalra, onnan nyávogta: „Au miau – de szép palacsinta, kerek, sárga, olyan mint a nap!” Hát még, amikor az asszony megforgatta a serpenyő felett! „Au miau, kicsi konyha fénylő napja, hogy serceg a levegőben! Au miau!” 
S a szedett-vedett, összekoldult palacsinta hitt a macskahízelgésnek. 
– Sárga vagyok, kerek vagyok, én vagyok a nap!!!
 – Au miau, több vagy te az öreg napnál, az nem serceg, te meg sercegsz! Darázs röppent a konyhába, körbe körbe röpködött. „Ez a bolygóm” – gondolta a palacsinta, s magasabbra perdült a tűzhely felett. Pörgött, pörgött gőgös büszkeséggel. Álmélkodott, csodálkozott az asszony: „Milyen rég feldobtam, s még mindig fent van!” Lecsapta a tálat, amiből a tésztát csurgatta, s kifutott a ház elé. 
– Hé! Emberek! Ide, ide!!! Csodapalacsinta van a háznál, én sütöttem, én magam! Meghallotta ezt a palacsinta, s még jobban sercegett, még magasabbra perdült: 
– Csodapalacsinta vagyok! Csodanap! Fűtöm a konyhát! Fűtöm a házat, fűtöm a világot! Tiszteljetek! Csodáljatok! A macska majd vezényel, ő a legfőbb hívem! A macska? Az bizony meglelte a fizetségét, az odahagyott tál melléugrott, ki lefetyelte a maradék tésztát mind egy cseppig. Jóllakottan már nem dorombolt tovább.
 – Minek hízelegni, ha tele a has? Au miau! A csendben a palacsinta kezdte magát rosszul érezni: „Hol az ének? Ki dicsőít? Beste macska, úgy megsütöm, hogy napszúrást kap menten!” De mire ezt végiggondolta – hízelgés híján –, kihűlt és lepottyant. Nem is a serpenyőbe esett, hogy megsült volna palacsintának, hanem a hamuba, a tűzhely mellé... Ekkor érkezett vissza az asszony, kísérte egy tucat csodaleső naplopó. Jól ki nevették, még a kontyát is megráncigálták, hogy hiába futtatta őket idáig. Az asszony csak akkor kezdett el igazán siránkozni, mikor észrevette a fényesre nyalt üres tálat: se csoda, se palacsinta! A csodapalacsinta pedig ott lapult a földön, a macska se ette meg, nem volt gusztusa hozzá, oly szánalmas volt szegény.

Páskándi Géza: Hordó mese

– Iszom egy kupával! – mondta szomjasan a Hordó.
 – Iszom én is egy kancsóval! – kortyogott a Kupa.
 – Én is iszom egy pohárral... – kacsintott a Kancsó.
– Innék én is egy gyűszűnyit... – köszörülte poros torkát tikkadtan a pohár. Hordó ivott egy kupával, Kupa ivott egy kancsóval, Kancsó ivott egy pohárral, Pohár ivott egy gyűszűvel – hanem a kis Gyűszű, szegény, miből igyék, hol van olyan kicsi edény, pici bögre, apró csupor, csöppnyi szilke, hangyacsésze, amilyen az icipici gyűszűszájra illenék?

Orbán Ottó: Törpék

Erdő mélyén
két törpe,
ülnek egy nagy
gödörbe.

„Én is törpe,
te is törpe,
le is vagyunk
nagyon törve.”

Tamkó Sirató Károly: A nagy természet

De szép is a
nagy természet,
hol haldoklik,
hol meg éled!
Hóból víz lesz,
vízből hó lesz...
Más szavunk sem
lehet erre:
így is jó lesz,
úgy is jó lesz!

Tóth Krisztina: Marci öltözik

Egyik lábam, másik lábam
belebújik a gatyába,
egyik lukba, másik lukba,
láb az útját megtalálja.

Egyik kezem, másik kezem
belebújik a trikóba,
középen meg jön a fejem:
az lenne jó, ha kilógna.

Kilógna a pulóverből,
annyi luk van, nem megy egyből,
de ha a jó lukba dugom,
előbb-utóbb kijön, tudom.

Szabó T. Anna: Kézmosó-vers

Cuk-ros, ra-ga-csos, ta-pa-dós, ma-sza-tos
ez a kicsi tappancs,
Hozd hát ide most, nos hát, gyere mosd,
adom is a szappant.

Hékás-békás! Fogd meg már!
Csúszós kis hal megtréfál!
Mosd meg gyorsan, egy-két-hár!

Jujj, jujj, de csikis!
Kicsúszik a szappan!
Hopp, már esik,
ide-oda pattan!

Hékás-békás! Nem megmondtam?
Nosza, gyerünk, csípd el,
kapd el gyorsan!

Kiss Ottó: A játékban az az igazságos

A játékban az az igazságos,
hogy bármi lehetek.

Ha akarom, orvos,
ha akarom, beteg,
ha akarom, kalauz.

A játékban csak az
nem igazságos, ha
Márió is éppen az akar lenni,
ami én. Olyankor
mindig folyó leszek,
kilépek a medremből,
és mindenkit elöntök:
az orvost, a beteget
és még a kalauzt is.
Csak pont Máriót
nem tudom elönteni,
mert ő akkor mindig hajó lesz.

És ez az, ami a játékban
nagyon nem igazságos.

Havasi Attila Éjjel-nappal

Nappal az égen caplat a Nap,
jó tempóban körbeszalad,
Éjjel a mélyben, a lenti sötétben
nagy csapat ördög húzza szekéren.

Éjjel az égen cammog a Hold,
reggel szusszan, jót gyalogolt.
Nappal a mélyben, nappali fényben,
ördögök őrzik mázas edényben.

Mesterházi Mónika Hol vannak?

Volt egy szőlőgerizdem:
tegnap megreggeliztem.

Volt egy fürt banánom:
sehol sem találom.

Volt ribizlim, három szelet.
De hogy az is merre lehet?

2014. augusztus 13., szerda

MARÉK VERONIKA: ELSŐ NAP AZ ÓVODÁBAN


Zizegtek az erdőszéli fűszálak. Bokrok hajladoztak a gyenge szélben. Élénken csevegtek egymással a fecskék.

- Ui, ui - visított fel valaki a sűrűben. A madarak riadtan elhallgattak.

- Nem akarok elmenni sehova! - kiabálta a vadmalac.

- Ó, ó, malackám! - nyugtatta a mamája. - Meglátod, milyen jó lesz az óvodában! Elviheted magaddal a legkedvesebb játékodat. Finom tízórait is csomagoltam neked. Gyere, induljunk el!

- Ui, ui! - sírdogált a vadmalac, és erősen magához szorította a játékmalackáját.

Az óvodához érve elcsodálkozott.

- Ui, ui! Mennyi állatgyerek! Ugye, játszotok velem? Játszani kezdtek. Amikor észrevette, hogy a mamája elindult, utánaszaladt.

- Mama. mama, értem jössz, ugye?

- Ó, ó, malackám, csak nem hagylak itt! Persze, hogy érted jövök! Jó legyél!

Jó volt a vadmalacka, csak éppen, amikor megéhezett, turkálni kezdett. És éppen ott turkált, ahol a többi állat lerakta szép rend­ben a kedvenc játékát meg az ennivalóját. Össze is turkált mindent úgy, hogy még a saját tízóraiját sem találta meg. Keservesen visí­tani kezdett.

- Ui, ui! Éhes vagyok!

Odasiettek az állatgyerekek, mert már ők is megéheztek. -Juj, malacka, mit csináltál? Rakjál azonnal rendet! A vadmalacka elkámpicsorodott.

- Én nem tudom, melyik ennivalóhoz tartozik!

- Ui, ui, jaj nekem!

Odasettenkedett mellé az egérke, és sugdosni kezdett a fülébe. Megsúgta, mit hová tegyen. Egy pillanat alatt rend lett! Minden állatgyerek megtalálta a babáját meg a tízóraiját. Még a vadmalacka is! És a három legszebb kukoricaszemet az egérkének adta!

Jóllaktak, s játszottak tovább. Egyszer csak délután lett.

- Ui, ui - visította boldogan a vadmalac. Itt a mamám! Menjünk haza! De... holnap újra elhozol, ugye?

- Ó, ó, malackám, persze, hogy elhozlak!

- Mert már barátom is van! Tudod, kicsoda? Az egérke! - mesélte büszkén a vadmalac.

Turkálgatva ballagtak hazafelé, a sűrűbe. Zizegtek az erdőszéli füvek. Bokrok hajladoztak a gyenge szél­ben. Élénken csevegtek egymással a fecskék. 

(Tarka lepke, kis mese c. könyvből)

T. VOLGINA: MIÉRT SZÁLLNAK EL A FECSKÉK?


Tavasszal a fecskék megé­pítik maguknak az eresz alatt kis lakásukat, a fészküket. Szomszédságukban, a padlá­son, verebek telepedtek meg. Hamarosan a két családnál csipogás, csicsergés, csivitelés hallatszik. A kis verebek és a fecskefiókák zajonganak.

Múlik az idő, a napok, a hetek, a kis madarak növögetnek, összebarátkoznak. Együtt röpködnek az udvar fölött, mintha kergetőzné­nek.

- Csip, csirip!... - hangos­kodnak a verebek.

- Csirip, csirip... - felel­nek kórusban a kis fecskék.

Egy napon, amikor már őszre jár az idő, a kis verebek ébredeznek, nézik a fecske­fészket - üres! Csodálkoznak, talán meg is riadnak.

- Mama! Hol vannak a barátaink? - kérdezik izgatottan.

- Azok bizony már messze... - feleli a veréb mama. - Ilyenkor minden fecske melegebb vidékre költözik. Legközelebb tavasszal találkoztok ismét velük.

Csip-csirip! hangoskodnak, kicsit mérgelődve, a veréb-gyerekek. - Elmentek, és el se köszöntek tőlünk? Nem is akarunk többé tudni róluk! És... és... ne is jöjjenek ide vissza!

- Mit beszéltek, fiacskáim! - szomorodik el veréb mama. Hiszen kora hajnalban indultak el, ti még aludtatok. És ha jön az ősz, nekik menniük kell! nem maradhatnak itt a hidegben, a télen, elpusztulnának ennivaló nélkül.

- Hogy-hogy, mama? - értetlenkednek a kis verebek. - És hát a magok? És a kenyérmorzsa nekik nem kell?

- Ezek, fiacskáim, verébeledelek. Télen ilyen ennivalót nem találnak. Ezért repültek el délre, messzi vidékre. De tavasszal visszajönnek.

 


(Tarka lepke, kis mese c. könyvből)

JANIKOVSZKY ÉVA: MÁR ÓVODÁS VAGYOK

Amikor Dani először ment óvodába, nagyon örült annak, hogy már óvodás. Korán reggel anyuval kettesben indultak az óvodába. Útközben találkoztak a postás bácsival, a sofőr bácsival meg a szomszédék macskájával.

Mindegyik megkérdezte Danitól:

- Hová-hová ilyen korán?
És Dani mindegyiknek elújságolta:

- Már óvodás vagyok, megyek az óvodába!
És akkor valamennyien összecsapták a kezüket a csodálkozás­tól, és ezt mondták:

- Nahát, már ekkora gyerek vagy! Óvodába jársz! Ki hinné, hi­szen tegnap még kocsiban tologatott az anyukád!

Dani anyukája mindenkire rámosolygott, és azt mondta:

- Bizony, múlik az idő, nőnek a gyerekek.

Dani látta, hogy anyu büszke arra, hogy már ekkora fia van. És ő maga is büszke volt, hogy már óvodás.

Dani még akkor is nagyon örült az óvodának, amikor befordul­tak a nagykapun. Az óvó néni is örült Daninak, mert ahogy beléptek az öltözőbe, megpuszilta és ezt mondta:

- Szervusz, Dani, örülök, hogy megjöttél, már vártalak.

De amikor anyu is megpuszilta Danit és el akart menni, akkor ő is legszívesebben elindult volna anyukájával együtt. Meg is fogta a kezét és indult kifelé, de akkor kiderült, hogy az óvodában nagy szükség van rá.

- Csak nem akarsz elmenni, Dani? - csodálkozott az óvó néni.

- Hiszen éppen azért vártalak, hogy vigasztald már meg ezt a kislányt. - És egy piros kabát mögé bújó, síró-rívó, piros harisnyás lányra mutatott. - Látod, ő még nem tudja, hogy milyen jó óvodá­ba járni.

Dani odament a kabáthoz, és megpróbált mögéje nézni. A kislánynak csak a haja látszott, az is piros volt.

- Én mindennap ide fogok járni - kezdte a barátkozást Dani. -De a piros kislány ettől csak még jobban bőgött. Aztán Dani foly­tatta a barátkozást:

- Itt sok gyerek lesz, és sok játék, sokat fogunk játszani és az óvó néni szeretni fog minket.

- Én nem szeretem az óvodát, és nem szeretem a sok gyereket, és nekem sokkal több játékom van otthon, és nem szeretem az óvó nénit se! - mondta a piros kabát mögül.

Dani az óvó nénire nézett, hogy vajon hallotta-e a kislány szavait, és akkor vette csak észre, hogy az ő anyukája is elment. De most már nem mert sírni, mert mit szólna hozzá a piros kislány a kabát mögött, akit neki kell megvigasztalnia.

Dani kívülről bedugta kezét a piros kabát ujjába.

- Engem Daninak hívnak, és téged? - kérdezte.

A kabát mögött csönd lett, aztán a másik ujja is felemelkedett, jobbra-balra kaszált, mintha keresne valakit. Dani elkapta a hadonászó kabátujját, de azt már az akasztó nem bírta tovább: leszakadt.

Ott állt a piros kislány, keze az egyik kabátujjban. Dani keze pedig a másik kabátujjban. S elkezdtek forogni körbe-körbe.

- Inkább bent játszatok, gyerekek - mondta az óvó néni, és nem szidta össze őket a kabát miatt.

Dani és Pöszke - mert így hívták a kislányt - bement a szobába. Három gyerek volt bent. Egyik az egyik sarokban állt, a másik a másik sarokban, a harmadik meg a szőnyeg közepén ült és töröl­gette a szemét.

Pöszke egyenest a középsőhöz tartott.

- Ez a fiú mindennap ide fog járni - mutatott Danira. - És itt sok játék lesz, meg sok gyerek. Együtt fogunk játszani. És az óvó néni szeretni fog benneteket.

- Nekem azért kell óvodába járnom, mert mindenki dolgozik, és nincs aki vigyázzon rám - mondta a szőnyegen ülő, és megint törülgetni kezdte a szemét.

A másik két gyerek egyszerre mondta:

- Az én anyukám is dolgozik.

- Az én anyukám is dolgozik - mondta Dani -, de én nem azért járok ide. - És mert mind a négy gyerek kíváncsian nézett rá, mind­járt meg is mondta, hogy miért: - Hanem azért járok ide, mert már óvodás vagyok.


(Tarka lepke, kis mese c. könyvből)

B. WEBER: KÉSZÜLŐDÉS A TÉLRE


Az erdőben minden állat valamilyen módon készül a télre. A madarak egy része szárnyra kel, és elmenekül a hidegtől, éhe­zéstől. Akik maradnak, megtöltik raktáraikat, élelmet gyűjtenek maguknak.

Ezt teszik a rövid farkú mezei egerek is. Gabonaraktárak, pajták alatt vájnak maguknak lyukat, hogy éjszakánként onnan lopkod­hassák a gabonát. Nemegyszer előfordult már, hogy öt-hat kilónyi gabonafélét is találtak egy egérlyukban.

A mókus külön fészekbe hordja a diót, mogyorót. Gombát is raktároz, de ezt a nyírfa ágaira erősíti, hogy megszáradjon.

A medve meg a borz a saját testébe, a bőre alá gyűjti téli szükség­letét. Ezek az őszi hónapokban nagyon jól étkeznek, s meghíznak, amennyire csak lehet. Ebből a zsírkészletből táplálkozik a testük. Ezek az állatok azonban, hogy minél kevesebb táplálékot, azaz zsírt fogyasszanak, átalusszák az egész telet. A bőr alatti zsírréteg meleget is ad nekik. Védi őket a hideg ellen.

A békák belebújnak az iszapba, a kígyók pedig a moha alatti fagyökerek köré tekerődznek.

A hangyák elzárják telepeik bejáratait, és egymáshoz bújnak a boly közepén.

A halak csoportokba verődnek, és behúzódnak a föld mélyedé­seibe. 

(Tarka lepke, kis mese c. könyvből)

B. WEBER: VÁNDORMADARAK


Fiam, elérkezett az idő, hogy útra keljünk és Afrikába repüljünk! - magyarázza Gólyamama.
- Nekünk nagyon hideg itt a tél, megfagynánk. Ezért kell ezt a hosszú utat megtenni. Még ellát­ja fiát egy-két jó tanáccsal, majd szép lassan felröppennek a ma­gasba és elindulnak.
A két gólya erdők, mezők, városok felett repül el, míg el nem érik a tengert. Ekkor hirtelen elkezd havazni és a kis gólya így panaszkodik:
- Mama, olyan fáradt vagyok! A hópelyhek ráhul­lanak a szárnyamra és így olyan nehéz repülni! Gólyamama nem sokáig gondolkodik.
- Látod azt a hajót ott lenn, fiam? Biztosan elvisz egy darabon bennünket!
Hamarosan már ott is gubbasztanak a hajókorláton és kipihenik a fáradalmaikat.


(Tarka lepke, kis mese c. könyvből)

Kányádi Sándor: Szeptemberi töprengés

Hogyha nekem szárnyam volna,
Délre szállnék, mint a gólya.
Nem kellene óvodába
járnom, aztán iskolába.

De azért jó mégse volna
elrepülni, mint a gólya.
Édesanyám bánatában
folyton sírna énutánam.

Le is teszek végleg róla,
csak azért se leszek gólya.
Inkább járok óvodába,
azután majd iskolába.

S mire mindet mind kijártam,
s mégse nőne ki a szárnyam,
tudom már, hogy mit csináljak:
elszegődöm pilótának.

A meseválasztás kívánalmai


A szülők, mesélők figyelmébe ajánlom Tancz Tünde cikkében felsorolt jellemzőket, amelyek segítenek bennünket abban, hogy megfelelő mesét válasszunk gyermekünk számára. Természetesen ez csak ajánlás, mindig vegyük figyelembe gyermekünk egyéni fejlettségét is.

3–4 éves kor (kiscsoport)

A 3–4 éves gyermek megismerő tevékenységében még jelentős a nyelvi információkkal kísért mozgásos megtapasztalás. Gondolkodása cselekvéshez kötött, a térbeli viszonyok és az időmeghatározások használatában még bizonytalan. Emlékezete verbalizálódik, de továbbra is cselekvésbe ágyazott. Szókincsének terjedelmi korlátai még nehezítik a bonyolultabb és hosszabb terjedelmű mesék megértését, élvezését. Az egyszerű szerkesztésű, ismétlődő szövegrészeket tartalmazó lánc-, halmozó- és mondókamesék, valamint a rövidebb többfázisú állat- és novellamesék állnak a legközelebb hozzá. Ebben az életkorban az érdeklődést ébren tartó, fokozó szavak, szófordulatok, a ritmikus ismétlődések, a tő-, bővített és mellérendelő mondatok, a párbeszédek a legfőbb jellemzői és kívánalmai a meseválasztásnak. A mesék témája akkor kelti fel az érdeklődését, ha ezek közvetlen környezetéről és az állatvilágról szólnak, például: A répa; A kóró és a kismadár; A kiskakas gyémánt félkrajcárja; stb.

4–5 éves kor (középső csoport)

A 4–5 éves kor körüli fejlődési szakaszban erősödik a gyermekben az oksági összefüggések keresésének az igénye. A gondolkodási műveletek megjelennek a beszédében is. A „mi ez?” korszakot felváltja a „miért?” („hogyan?”, „honnan?”) korszak. A gyermek figyelemterjedelme bővül, figyelemkoncentrációja erősödik, kialakul a szándékos emlékezet. Tökéletesedik a verbális emlékezés, de a közvetlen szemlélethez kötődés még nem tűnik el. A gyermek beszédében az igék és a főnevek mellett megjelennek a melléknevek, a határozószók, a módosítószók és a kötőszók, de a relációs szókészlet használatában még bizonytalan. Mondatalkotására továbbra is az egyszerű, tő- és bővített mondatok és a mellérendelő mondatok használata a jellemző, de a gondolkodás fejlődésével párhuzamosan már fokozatosan megjelennek az egyszerűbb alárendelő mondatok is. A gyermekek érdeklődésének megfelelően ebben az életkorban a többfázisú, terjedelmesebb állatmesék, a novellisztikus-realisztikus mesék és a novellisztikus tündérmesék csoportjaiból válogathatunk, például: Az aranyos tarajos kiskakas; A kis gömböc; A három kívánság; Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj; stb.

5–7 éves kor (nagycsoport)

Az 5–7 éves korú gyermek lázasan kutatja a jelenségek okait. Ismeretei bővülnek, és ezek rendszerezése az elvont gondolkodás felé halad. A verbális és a produktív képzelete tovább fejlődik. Már kiforrott a külső és a belső beszéd, a nyelvi gondolkodás. Beszédészlelése, beszédmegértése, beszédprodukciója egyre jobban közelít az iskolai elvárásokhoz. Szókincsében minden szófaj kialakult. Ez az életkor a mesehallgatás és a mesetudat formálódásának legszenzitívebb időszaka. A gyermek számára az igazi élményt a terjedelmesebb, cselekményes novellisztikus mesék és a bonyolult elágazásokat tartalmazó tündérmesék jelentik, például: A szállást kereső róka; Adj Isten egészségére; Az igazmondó juhász; Aranyszőrű bárány; stb. Ennek a korosztálynak már bátran válogathatunk a csali- és tréfás mesékből, a hazugmesékből is, például: Ilók és Mihók; A rest macska; A rátóti csikótojás; A megszámlálhatatlan sok juh; stb.

Cikkajánló: Tancz Tünde Népmesék az óvodai anyanyelvi-kommunikációs nevelésben

A klasszikus mesék egyre inkább háttérbe szorulnak a mindennapokban, így a nevelőmunkában is elvesztik kiemelkedő szerepüket. A pedagógiai gyakorlat mintha megfeledkezne anyanyelvi és személyiségformáló funkcióikról. A mesék történetei nyilvános és mentális szerepekkel rendelkező szociális reprezentációk. Olyan tudást közvetítenek, amely segíti a kultúrába való belenevelődést, a nyelvelsajátítást, a szocializációt, valamint az identitást is meghatározza. A tanulmány a népmese anyanyelv-pedagógiai és pszichológiai értékeire, felhasználhatóságára hívja fel a figyelmet. Bemutatja azokat a fejlesztőfunkciókat és korrekciós hatásokat, amelyek lehetőséget kínálnak az anyanyelvi nevelés célkitűzéseinek megvalósítására a kora gyermekkorban. Gyakorlati példákkal igazolja, hogy a meseszövegek hatékony eszközei a kommunikációs kompetenciák fejlesztésének, a multikulturális nevelésnek és a személyiségformálásnak.


Bevezetés

A népmesék védelme érdekében napjainkban már talán kevesebbet kell szólnunk, de annál többet kell tennünk. Jól tudjuk, a mesék észrevétlenül juttatnak intellektuális és érzelmi gazdagodáshoz, műveltség- és tudásgyarapodáshoz, kedvező irányú személyiségfejlődéshez, de csak akkor, ha a mesék eljutnak a gyerekekhez – mesélni vagy olvasni kell tehát nekik.
A mesékkel való találkozás optimálisan már kisgyermekkorban elkezdődik. A család intézménye fontos állomás ebben a folyamatban. A gyakorlat azonban egyre inkább eltér ettől; súlyos gondok nyomasztják és zilálják szét a családokat. Közismertek a riasztó jelenségek: meggyengült a családok összetartó-védő ereje, megritkultak a meghitt együttlétek és beszélgetések. Az elektronikus média és a televíziózási szokások alapvetően átrendezték a családok, a közösségek életét. Értékrendjükben háttérbe szorul a népmese, szokásrendjükből kihal a mesemondás és a meseolvasás. A válogatás nélküli, mértéktelen és kritikátlan médiafogyasztás súlyos problémákat okoz. A silány és kétes igényű mesefeldolgozások, rajzfilmek, számítógépes játékok együgyűek és öncélúak. Természetellenességük a technika fensőbbségét hirdeti a hagyománnyal szemben, és leszoktat a gondolkodásról.
Az intézményes nevelés környékén sincs rendben minden. Tapasztalataim alapján a mesék méltánytalanul háttérbe szorulnak és degradálódnak a pedagógiai gyakorlatban. Bár a gyermeki lélek nem engedi száműzni őket, a velük való foglalkozás egysíkú és felszínes. A meseanyag aránytalanságokat mutat. A helytelen választás miatt gyakran kerülnek a meseanyagba átírt, megcsonkított, deformált, illetőleg magyar nyelvre helytelenül átültetett meseszövegek. Az igényes válogatáshoz és a közvetítéshez a felsőoktatás kevés segítséget nyújt. A népmese ritkán és minimális időkeretben jelenik meg a főiskolai képzésben, és csak elvétve vagy egyáltalán nem tartozik az egyetemi irodalmi képzés témakörei közé.

A népmese megközelítései

A népmese műfaji és tartalmi értelemben egyaránt különös és összetett jelenség. Sokféle aspektusból vizsgálható (Jankovics 2003): műfaja szerint, típusa szerint, keletkezési helye szerint; aszerint, hogy kikhez, melyik nemhez és mely korosztályhoz szól; és persze jelentésszintjei szerint (szexuális, mélylélektani, családi, társadalmi, természeti, kozmikus szintek). Vannak köztük olyanok, amelyek időtlenek és egyetemesek, ám vannak időleges, helyi érvényűek (helyi természeti körülmények, a civilizáció foka, a szociális berendezkedés formái, helyi szokások) is. Számos tudományterület (antropológia, folklór, irodalomtudomány, nyelvészet, vallástudomány, filozófia, szociológia, pszichológia stb.) számára kínálnak érdekes vizsgálódási alapot. A különböző kutatási módszerek és paradigmák más-más szempontokat alkalmaznak és érvényesítenek az elemzésben.
A népmese hatása funkcionalitásában rejlik. Bár közvetlen módon nem nevelési indíttatású, de a nevelésre gyakorolt hatása jelentős. Kulturális közvetítőként szorosan kapcsolódik a pedagógiai, pszichológiai és szociológiai kérdésekhez, a neveléstudományok globális értelmezéséhez, így a pedagógia sem mondhat le róluk (Tancz 2002).

Mese és szocializáció
A mesék a világ megtapasztalásának sajátos emberi módjai. A lelki apparátus modelljei; a lélek belső folyamatainak leképződései (Bettelheim 1985). Minősítő-értékelő (attributív), meghatározó-besoroló (definitív) kategóriákkal és a hozzájuk kapcsolódó értékelésekkel, érzelmi-indulati jellemzőkkel, viselkedési késztetésekkel operálnak. Az egyén viselkedési rendszereit, célratörő vagy védekező stratégiáit és belső kontrollját (önkép, szociális kép, lelkiismeret) alakítják. A mese, mint minden nyelvi szöveg, nem leképezi a világot, hanem „reprezentációk összetett rendszerében modellálja” (Tolcsvai 2001: 121).
A gyermek életében a mesei elbeszélések nem egyszerű történetek, hanem szigorú grammatikával és szerkezettel rendelkező alkotások. „Másik anyanyelv"-ként (érzelmi jelrendszerekkel) segítik a belenevelődést a közösség kultúrájába, normarendszerébe (Andrásfalvy 1992). A mese a csoda, a fantasztikum „lehetséges világa”, amelyben elmosódnak az emberi tudás (reális és transzcendentális) határai. A meseélményben a gyermek tudja, hogy ami a mesetörténetben van, az irreális, mégsem kételkedik, vagyis az igaz – nem igaz kategóriáját rövid időre felfüggeszti.
A meseélmény nem kognitív, érzelmi vákuumban keletkezik. A gyermek a képzeletbeli történeteket, jellemeket a tényleges emberek, események analógiáira emlékeztető módon dolgozza fel. A lélektani hatást a hőssel való azonosulás, a „kontemplatív együttmozgás” teremti meg (Mérei – V. Binet 1970). A mesei modellek a fantázia segítségével utánzási, szereptanulási és identifikációs alkalmakat nyújtanak. Nagy előnyük – a játékokhoz hasonlóan –, hogy sérülések nélkül teszik átélhetővé az eseményeket. Fontos funkciójuk a társadalmi valóság megjelenítése az adott kultúra, a csoport és az egyén számára. Nem mindegy tehát, hogy miként részesül a gyermek szociokulturális csoportjának a történeteiből.

Meseszöveg és mesevilág
Leíró értelemben a mesei történet nem műalkotás, hanem verbális struktúra: jelentéssel bíró szavak együttese, amely más verbális struktúrák közé simul. Áttételesen, szimbólumokon keresztül hat: az élmény révén formálja a személyiséget. A szó erejével operál: leegyszerűsíti (sűríti) a valóságot, létmódját tehát nyelviségéből lehet levezetni. A mese nyelvi eseményében a nyelv és a valóság szétválaszthatatlanul összefonódik, a nyelv teremti meg magát a valóságot. A mesevilág tehát „nyelvben megnyilvánuló világ”, kimondásban megteremtett világ, amely a történetekben és a történetek által létezik. A mese a kommunikáció egy fajtája: van hallgatója (olvasója), van feladója, és van közvetítő közege is. A mesélő valójában nem feladóként, hanem közvetítő csatornaként van jelen a folyamatban. A feladó helyébe maga a nyelv kerül (Bódis 2006: 68–71).
A mesemondók (alkotók) a mesék létrehozásakor narratív sémák segítségét veszik igénybe, azokat a konvenciókat, hagyományokat, amelyekkel a beszéd szekvenciái egy összefüggő szövegbe ágyazhatók. A befogadókat (hallgatókat) ugyanezek a kulturális sémák segítik (László 1999). Amikor a gyermek mesei történettel találkozik, azonnal felismeri (lásd kezdő formulák), ezzel egyidejűleg elvárja, hogy a történet kövesse a mesei műfaj sajátosságait: a jellemző epizódstruktúrát, az időbeli-okozati sorrendet, a stiláris fordulatokat stb.

A gyermek és a mese megfelelései
Mivel a mese döntően szóbeli műfaj (volt), megértéséhez, átéléséhez olyan esztétikai kelléktárra van szükség, amely lehetővé teszi a kódolás és a dekódolás szinkrón megvalósulását. (A kódolás és a dekódolás egymáshoz való viszonya szempontjából jelentős különbségek vannak a műköltészet és népköltészet között. A műköltészetben a kódolás és a dekódolás időben és térben is elkülönül, a népköltészetben egyidejűleg történik).
A gyermekirodalomba tartozó, a gyermekeknek szánt mesék magukon viselik a célközönség életkori jellemzőiből adódó világképi módosulásokat. A mesevilág és a gyermeki világkép hasonlít egymásra. A mese kedvelésének tehát gyermeklélektani okai vannak. A mesét a gyermek azért kedveli és érti, mert „a mesei elemek és fordulatok megfelelői azoknak a gondolati, indulati, szemléleti vonásoknak, melyek a lelki fejlődés korai szakaszaiban jellegzetesek: a gyermekinek” (Mérei – V. Binet 1970: 243). Ezek az egyezések a következők:
– átváltozás (minden lehet);
– ellentétek kedvelése (végletek a jellemekben, helyszínekben, arányokban stb.);
– ismétlések kedvelése a folyamatosság és a biztonságérzés miatt (rituális, szertartásos jelleg);
– veszély és megmenekülés;
– kompenzálás (aki hátrányba kerül, kárpótlást nyer);
– a vágyteljesítés dinamikája (vágyak a jelképek köntösében).
Az óvodáskorú gyerekek gondolatvilágába a mesék tökéletesen beleillenek. Archaisztikus-animisztikus világuk, duális és polarizált világképük, metaforikus gondolkodásuk az otthonosság lehetőségét kínálja a gyermek számára. A mesét (és a gyermeki világlátást) az az alapvető hit működteti, hogy a világban rend uralkodik, s ha ez meg is bomlik egy időre, a harmónia helyreáll. A történet végkimenetele megjósolható, de az az út, amely a végkifejlethez vezet, előre nem belátható események sorozata, megjósolhatatlan események eredménye. Ebből következően a mese másfajta (ösztönszerűbb vagy spirituálisabb) megértésmódokat hív elő. A mesevilág erkölcsileg rendezett, igazságos, kozmikus világrenden alapul, és bármilyen egyensúlytalanságot képes helyreállítani. Optimista szemlélete terápiás hatású (Boldizsár 2005), a gyermek pozitív szemléletét táplálja.

A mesehallgatás alkalmai

A mesemondás, a mesehallgatás fontos kapcsolatépítő eszköz a pedagógiában, jótékonyan hat az interakciókra és a közösségi életre. A mesehallgatáskor életbe lépő szimultán kettőstudat örömforrás: feszültségteremtő, feszültséghordozó és feszültségelvezető (Mérei – V. Binet 1970). A mesékbe belefeledkező gyermek aktívan mozgósítja emotív és kognitív képességeit. Gondolkodási műveleteket végez: összehasonlít, analizál, szintetizál, ítéleteket alkot, következtet, általánosít. A meseszövegek megalapozzák idő- és térszemléletének kialakulását, megerősítik a távolság, az irány, a nagyság és a forma észlelését. A szinkretikus sémák, a szóingerek aktivizálják előzőleg szerzett ismereteit, emlékképeit, képzeteit. Az emlékanyag újra feltöltődik feszültséggel, és újra hat. A mesét hallgató gyermek gondolkodása, ismeretrendszere az esztétikai élmények, a katarzis hatására bővül és megszilárdul.

A mesék szerepe az anyanyelvi és kommunikációs készségek fejlesztésben

A meseélmény gazdagítja a gyermeki személyiséget, formálja az esztétikai, erkölcsi érzelmeket, fejleszti az értelmi képességeket, kibontakoztatja a gyermeki világképet és az anyanyelvi-kommunikációs képességeket. A gyermekek a beszéd talán legváltozatosabb kelléktárát sajátíthatják el a népmesékből. A mesetudat és az empatikus képességek révén megjegyzik a mese jellegzetes nyelvi fordulatait, mondatpaneljeit, szövegrészleteit. Az utánzásos tanulás útján később ezek megjelennek a beszédben, a legkülönfélébb kommunikációs helyzetekben és tevékenységekben.
A mese mintát szolgáltat az árnyalt stílusra, a párbeszédre, a tömör mondatalkotásra. Hatása maradandó a szókincs gyarapításában, a kifejezőkészség fejlődésében, a nyelvi illemtan alakulásában. A gyermek számtalan kommunikációs kifejezőeszközt sajátíthat el a népmesékkel való találkozásokkor (Dankó 2005):
– a legkülönfélébb ragozott szóalakokat, például: ostorpattogással, palotához, lélekszakadva, ügyesen, kérni stb.
– változatos igéket, például: eliszkoltam, körülkémlelt, lezúdult, torzsalkodik stb.
– erkölcsi fogalmak szóbeli kifejezéseit, például: igazságosság, becsületesség, jószívűség, kapzsiság, irigység stb.
– mellékneveket, különösen jelzői funkcióban, például: ravaszdi róka, bő bugyogó, égő kemence, kurta farkú, gonosz boszorkány stb.
– időhatározókat, például: alighogy megvirradt, dél felé járt, telt múlt az idő stb.
– helyhatározókat, például: üveghegyen innen, ahol a kurta farkú malac túr stb.
– különleges mód és állapothatározókat, például: lélekszakadva, alázatosan stb.
– hangutánzó, hangulatfestő szavakat, például: nyikorgott, kukorékol, zsörtölődik, megszeppen, köhintett, kuksol, szimatol stb.
– indulatszavakat, például: Jaj, de szép volt!; Ej, de megéheztem!; No, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem!; stb.
– szóismétléseket, ikerszókat, például: nőttön-nőtt, főtt-fortyogott, hanyatt-homlok, illeg-billeg, icinke-picinke, ki-kimentek, üggyel-bajjal, sírás-rívás, ímmel-ámmal, fussunk-fussunk stb.
– népies-régies kifejezéseket, például: megneszelte, török császár, sajtár, strázsa, kemence, vasvillatarisznya, kincseskamra, szolgáló, temérdek, ágrólszakadt, apámuram stb.
– népi szólásokat, például: Hát téged mi szél vetett ide?, Szegény embert még az ág is húzza, Szedjük a sátorfánkat!, Alig tudtam egérutat nyerni stb.
– állandó jelzőket, például: rút boszorkány, szegény asszony, hamuba sült pogácsa, kurta farkú stb.
– változatos mondatfajtákat: kérdések, felkiáltások, felszólítások, kívánságok stb.
– népmesei sztereotípiákat, például: Ment, ment mendegélt; Nem kellett kétszer mondani a dolgot; Köd előttem köd utánam; stb.
– népmesei hasonlatokat, módhatározói mellékmondatokat, például: akkora volt, mint a hüvelykujjam; úgy tömték magukba az ételt, mintha három hónapja nem ettek volna; stb.
– kifejező (beszédes), játékos neveket, például:  Fehérlófia, Fanyűvő, Málészáj, Hüvelyk Matyi, Borsszemvitéz, Babszem Jankó stb.
– udvariassági formulákat (megszólítások, köszönések), például: Jó napot öreganyám!; Fogadj isten édes öcsém!; stb.
– helyes kapcsolatteremtésre figyelmeztető mesei tanácsokat, például: Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!; Jótett helyébe jót várj!; stb.

A meseválasztás kívánalmai az óvodában
A meseválasztásnak igazodnia kell a gyermekcsoportok életkorához, összetételéhez. Az, hogy egy gyermeknek az adott életkorban melyik a legmegfelelőbb, legfontosabb mese, attól függ, hogy hol tart a fejlődésben, hogy éppen milyen problémák foglalkoztatják. Fontos, hogy a nyelvi-stilisztikai eszközök ne haladják meg gondolkodásának és beszédkészségének fejlettségét, szókincsét.

3–4 éves kor (kiscsoport)
A 3–4 éves gyermek megismerő tevékenységében még jelentős a nyelvi információkkal kísért mozgásos megtapasztalás. Gondolkodása cselekvéshez kötött, a térbeli viszonyok és az időmeghatározások használatában még bizonytalan. Emlékezete verbalizálódik, de továbbra is cselekvésbe ágyazott. Szókincsének terjedelmi korlátai még nehezítik a bonyolultabb és hosszabb terjedelmű mesék megértését, élvezését. Az egyszerű szerkesztésű, ismétlődő szövegrészeket tartalmazó lánc-, halmozó- és mondókamesék, valamint a rövidebb többfázisú állat- és novellamesék állnak a legközelebb hozzá. Ebben az életkorban az érdeklődést ébren tartó, fokozó szavak, szófordulatok, a ritmikus ismétlődések, a tő-, bővített és mellérendelő mondatok, a párbeszédek a legfőbb jellemzői és kívánalmai a meseválasztásnak. A mesék témája akkor kelti fel az érdeklődését, ha ezek közvetlen környezetéről és az állatvilágról szólnak, például: A répa; A kóró és a kismadár; A kiskakas gyémánt félkrajcárja; stb.

4–5 éves kor (középső csoport)
A 4–5 éves kor körüli fejlődési szakaszban erősödik a gyermekben az oksági összefüggések keresésének az igénye. A gondolkodási műveletek megjelennek a beszédében is. A „mi ez?” korszakot felváltja a „miért?” („hogyan?”, „honnan?”) korszak. A gyermek figyelemterjedelme bővül, figyelemkoncentrációja erősödik, kialakul a szándékos emlékezet. Tökéletesedik a verbális emlékezés, de a közvetlen szemlélethez kötődés még nem tűnik el. A gyermek beszédében az igék és a főnevek mellett megjelennek a melléknevek, a határozószók, a módosítószók és a kötőszók, de a relációs szókészlet használatában még bizonytalan. Mondatalkotására továbbra is az egyszerű, tő- és bővített mondatok és a mellérendelő mondatok használata a jellemző, de a gondolkodás fejlődésével párhuzamosan már fokozatosan megjelennek az egyszerűbb alárendelő mondatok is. A gyermekek érdeklődésének megfelelően ebben az életkorban a többfázisú, terjedelmesebb állatmesék, a novellisztikus-realisztikus mesék és a novellisztikus tündérmesék csoportjaiból válogathatunk, például: Az aranyos tarajos kiskakas; A kis gömböc; A három kívánság; Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj; stb.

5–7 éves kor (nagycsoport)
Az 5–7 éves korú gyermek lázasan kutatja a jelenségek okait. Ismeretei bővülnek, és ezek rendszerezése az elvont gondolkodás felé halad. A verbális és a produktív képzelete tovább fejlődik. Már kiforrott a külső és a belső beszéd, a nyelvi gondolkodás. Beszédészlelése, beszédmegértése, beszédprodukciója egyre jobban közelít az iskolai elvárásokhoz. Szókincsében minden szófaj kialakult. Ez az életkor a mesehallgatás és a mesetudat formálódásának legszenzitívebb időszaka. A gyermek számára az igazi élményt a terjedelmesebb, cselekményes novellisztikus mesék és a bonyolult elágazásokat tartalmazó tündérmesék jelentik, például: A szállást kereső róka; Adj Isten egészségére; Az igazmondó juhász; Aranyszőrű bárány; stb. Ennek a korosztálynak már bátran válogathatunk a csali- és tréfás mesékből, a hazugmesékből is, például: Ilók és Mihók; A rest macska; A rátóti csikótojás; A megszámlálhatatlan sok juh; stb.

Vegyes életkorú csoportok
A vegyes vagy osztatlan szervezeti csoportokban minden életkorú gyermek meseigényét figyelembe kell vennünk és ki kell elégítenünk. Ügyeljünk arra, hogy az „alapmesék”, visszatérő mesék mellett minden korosztály számára kínáljunk olyanokat is, amelyek irodalmi élményeket nyújtanak, és biztosítják a megértés és a továbblépés lehetőségét.
A megfelelő meseválasztáson túl természetesen még számos tényező befolyásolja a személyiségfejlesztő hatást és a kommunikációs készségek fejlődését, például: a meseélmények gyakorisága, a bemutatás milyensége, az érdeklődéskeltés (motiváció) módja, a mesemondás atmoszférája és hangulata stb. (Dankó 2004).

Mesemondás, mesebemutatás
A nyelvi-kommunikációs nevelés és az irodalmi élménynyújtás egyik alapvető módszere a bemutatás, a nevelő mesemondása. A mesék nyelvi-stiláris elemei, emocionális hatásai csak akkor érintik meg a gyermeket, akkor vésődnek az emlékezetbe, akkor válnak aktív verbális kifejezőeszközzé, ha a pedagógus bemutatása modellértékű.
A mesemondáskor, mesebemutatáskor többféle módszertani követelményt érdemes szem előtt tartani:
– A mesemondás, mesehallgatás legyen mindennapos tevékenység, váljon mindennapi szokássá az óvodában.
– A mesemondás a nap folyamán többféle helyzethez kapcsolódhat: spontán motivációs helyzetekhez, illetve az óvodapedagógus indirekt vagy direkt érdeklődéskeltéséhez. Történhet egyéni, páros, mikrocsoportos vagy csoportos keretben. Lehet kötetlen vagy kötött (kötelező) szervezeti formájú. Részesítsük előnyben a kötetlen formát, hiszen az önkéntes, érdeklődésből fakadó részvétel jobban erősíti az irodalommal való találkozás játékos jellegét.
– A sikeres bemutatást meghatározza a mesemondás idejének és helyének megválasztása. A nap bármely időpontjában, bármely helyen kezdeményezhetünk mesemondást. A mesehallgatáshoz minden esetben szükség van a nyugalmas, otthonos, meghitt légkörre és a kényelmes hely megteremtésére. Fontos, hogy minden érdeklődő gyermek jól lássa és hallja a pedagógust. Ne zavarják egymást, és a nevelőnek legyen lehetősége mindegyik gyermekkel felvenni a szemkontaktust. Erről nem feledkezhetünk meg a spontán motiváció és az alkalomszerű mesemondás esetében sem. A mesemondás alkalmaihoz ismétlődő szokások, szertartások is kapcsolódhatnak, például a mese kezdetét jelző zenei szignálok, csengő, gyertyagyújtás a mese ideje alatt stb.
– A magával ragadó tolmácsolást a fejből való mesélés segíti elő legjobban. A bemutatás érzékletességét, képszerűségét a mese nyelvi-stilisztikai eszközei biztosítják. Számba kell ezért vennünk a szövegben rejlő nyelvi lehetőségeket. Őrizzük meg a fejből mondott szövegben a legpregnánsabb nyelvi kifejezőeszközöket, stilisztikai megoldásokat.
– Az esztétikai élményszerzés töretlen biztosítása érdekében a mesét mindig az elejétől végig, megszakítások nélkül kell bemutatni.
– A beleélő szövegtolmácsolás, a megfelelő beszéd- és előadás-technika előmozdítja a fantáziát, ha a vokális eszközök (prozódiai tényezők) változatos alkalmazásával él. A megjelenítés kitűnő eszköze a mesemondásban az úgynevezett egyenes beszéd, amely élesen elkülöníti a leíró és párbeszédes részeket.
– A nonverbális kommunikációs megoldások alkalmazása fokozza a bemutatás szemléletességét. A vokális jeleknek (hangszín, hangerő, hangmagasság), a tekintetnek, a mimikának, a mozgásos kommunikációnak (gesztus, testtartás), valamint a  nem verbális kommunikáció egyéb összetevőinek (térközszabályozás, emblémák, kronemika) hatásos kifejezőereje van, de ne vigyük túlzásba, éljünk velük mérsékletesen.

– A mesében szereplő ismeretlen fogalmak, szavak magyarázatára csak akkor van szükség, ha a „nem értés” megzavarja a cselekmény követését, az irodalmi élményszerzést. Az ismeretlen kifejezéseket a szövegbe szőtt rokon értelmű szavakkal könnyen megvilágíthatjuk. Az ismeretlen szavakkal, fogalmakkal, eszközökkel, tárgyakkal, állatokkal a mese bemutatása előtti napokban is megismertethetjük a gyerekeket, például játék alkalmával, séták során stb. Az ilyen előkészítés után már nem jelent gondot a megértés. A mesehallgatást követően is sor kerülhet rövid, egyszerű fogalommagyarázatra, ha a gyerekek ezekre rákérdeznek.
– A meséket többször el lehet és el is kell mesélni az óvodában. Az ismételt mesehallgatás a felismerés, a ráismerés örömét jelenti a gyermeknek. A mesével való újbóli találkozás segíti abban, hogy még inkább megjegyezze a számára érdekes cselekményt, a nyelvi fordulatokat, a nyelvi érdekességeket, amelyek a beszédfejlődésére hatással vannak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elhangzás utáni másodszori mesemondást a gyerekek csak egy ideig hallgatják. Ne tegyük kockára az örömteli meseélményt a mese bemutatását közvetlenül követő ismétléssel. A bemutatás utáni újramesélés csak a nagyon rövid meséknél célravezető. A meséket bizonyos idő elteltével mondjuk el inkább újra, és periodikusan ismételjük.
– A mese elhangzása után hagyjunk kellő időt a gyermeknek a mese elaborációjára, feldolgozására. Várjunk egy kicsit az új tevékenységek felkínálásával.
– A mese jelentését nem szabad elmagyarázni a gyerekeknek. A mesemondás után ne kezdjünk didaktikus beszélgetést a mondanivalóról, a szereplők jelleméről. Nem szabad visszakérdezni a történetet. Ne faggassuk a gyermeket a mese hatásáról, és ne kapcsoljunk hozzá feladatokat. Ez tönkre tenné, szétrombolná a mese varázsát, amely nagyrészt a talányosságából fakad. Természetesen a gyerekeknek gyakran van közölnivalójuk a mesével kapcsolatban, ezeket hallgassuk meg, és válaszoljunk az esetleges spontán kérdéseikre, de a beszélgetés nem lehet tudatosan moralizáló.



1. kép
Mesemondás, mesebemutatás
(A képek a PTE JGYFK Gyakorlóóvoda vegyes csoportjában készültek)

Mese és szemléltetés
A mese nyelvi‑stilisztikai eszközei és a pedagógus képszerű (vizuális, akusztikus) bemutatása mellett életkorhoz kötötten esetenként szükség lehet a szemléletesség további fokozására is. A belső képalkotás még nem megy könnyen kisgyermekkorban, ezért a gyermek képzeteit, ismereteit konkrétabbá, tipikusabbá tehetjük a szemléltetőeszközökkel. A szemléltetőeszközöket alkalmazhatjuk a mesekezdeményezéskor, a bemutatás alatt és a mesemondást követően is. Szemléltetőeszköz lehet könyv, könyvillusztráció, a képek különböző fajtái (rajz, kollázs, fotó, reprodukció stb.), játékszerek, diaképek, különböző használati tárgyak, természetes anyagok, textíliák, árnyjáték, bábok stb. (A bábokkal való szemléltetés még nem bábjáték.)
A 3–4 éves gyerekek számára a mese fázisait megjelenítő illusztrációk segíthetik a mesék cselekményeinek megértését, a szereplők egymásutániságának emlékezetben tartását. Az életkor előrehaladtával a gondolkodás a konkréttól az elvont felé halad, ezzel párhuzamosan a figyelem felszabadul az érzéki kötöttség alól, és a gyermek képes lesz a tárgyakat helyettesítő szavakra, gondolatokra koncentrálni. Figyelme tehát leválik a tárgy külső látványáról, és átkapcsolódik a belső tevékenységre. Az 5–7 éves gyerekek ismeretei, tapasztalatai, élményei már szélesebbek. Képesek szemléltető eszközök nélkül, csupán a mesélt szöveg hallgatása közben keletkezett képzetek alapján azonosulni a mese cselekményével, szereplőivel, képszerűségével, jelképességével. Ebben az életkorban a szemléltetés nélkül elmondott mesék hatásosabbak, jobban elősegítik a fantázia, a kreativitás fejlődését.



2. kép
Készülnek a meséről a gyermekrajzok


A mese tartalmához szorosan kapcsolódó módszerek
A mesehallgatáshoz kapcsolódó beszéd- és kommunikációs fejlesztő módszerek arra az életkori sajátosságra alapoznak, hogy a gyermekek szívesen merítenek a meseélményekből, és szóval, tevékenységgel fel is elevenítik ezeket.

Meseprodukció: a gyermekek önálló mesemondása
A mesélés történetmondásra szoktat, ezért az anyanyelvi-kommunikációs nevelésben hatásos módszer lehet a gyermekek önálló mesemondása. A gyermekek empatikus képességei megőrzik a memóriában a többször hallott mese jellegzetességeit: a szereplők nevét, a cselekmény fordulatait és helyszíneit, a mese jellegzetes nyelvi és stilisztikai kifejezőeszközeit. Szívesen mesélik a jól ismert meséket. Reproduktív fantáziájuk segítségével felidézik a mese történéseit, és alkalmazzák a beszédben a mesék nyelvi fordulatait. Produktív fantáziájuk segítségével kiegészítik a hiányzó szövegrészeket, megalkotják a kommunikatív eszközöket. A mesereprodukció nevelő- és fejlesztő szerepe vitathatatlan, hiszen választékos szó- és kifejezéshasználatra ösztönöz, erősíti a beszédbátorságot, összefüggő folyamatos beszédre szoktat, feloldja a beszédgátlást, és jótékonyan hat az interperszonális kapcsolatokra. Ne feledjük azonban: a gyermekeket meg kell tanítanunk arra, hogyan kell mesélni. Az önálló mesemondásuk csak akkor lehet sikeres, ha többször hallott, jól ismert történetet mondhatnak. Kezdetben csak kis szövegrészletet próbáljunk meséltetni. Majd olyan rövid meséket, amelyek megfelelnek a gyermekek gondolkodási sajátosságainak, szókincsének. Segíteni lehet a mesemondást irányító kérdésekkel, például: Mi történt azután?; Volt-e társa?; Hogyan segített?; Merre indult? Az esetleges hibás kifejezéseket, mondatalkotást leginkább megismételt mintaadással javítsuk. Szoktassuk a gyermekeket a mesehallgató szerepre, a kulturált viselkedésre, a türelmes figyelemre.



3. kép
Képekhez kapcsolódó mesebemutatás

Mesefolytatás
A mesefolytatás módszere részben az emlékezetre, részben az alkotóképességre épül. A pedagógus elkezdi mesélni a már többször hallott mesét, majd a gyermek folytatja. A mesefolytatást rövid mesékkel már három-négy éves kortól ki lehet próbálni. Majd az életkori sajátosságokat figyelembe véve egyre többször lehet alkalmazni. Az iskoláskor előtt megpróbálkozhatunk ismeretlen mesékkel is, ezt addigi meseélményeik, átélt tapasztalatuk, fantáziájuk szerint folytathatják. A mesefolytatás sajátos fajtája a láncmesélés. A gyerekek egy-egy mondatot vagy részt egymáshoz kapcsolva szövik tovább a történetet. A mesefolytatást segíthetjük azzal, ha elakadás esetén átvesszük a mese fonalát, majd újra visszaadjuk a gyerekeknek.

Mesebefejezés
A mesebefejezés módszerének alkalmazásakor a pedagógus egy ismert mesét fejeztet be a gyermekekkel, vagy kitalált történetet kezd el, amelyet ők fejeznek be. A gyerekek a játékban az óvodapedagógus kezdeményezésére önkéntes alapon vesznek részt, váltakozó szerepkörben: hol szövegalkotóként, hol mesehallgatóként. Az ismert mesemegoldások fejlesztik a gyermek memóriáját, gazdagítják nyelvi kifejezőeszközeit. Az ismeretlen mese a képzelőerőt mozgósítja. A mesefelidézés közben a beszédfegyelem is igényükké válik.
– Ügyeljünk arra, hogy a jól mesélő gyermekek mondatai logikusan kapcsolódjanak egymáshoz. Kerüljék a funkció nélküli kötőszavakat és a szóismétléseket.
– A félénk vagy gyenge szövegalkotó képességű gyermektől el kell fogadnunk az egy-két mondatos, esetleg csak szókapcsolatokból álló befejezést is. Dicsérjük, bátorítsuk a beszédkedvet, segítsük az elakadásokat rávezető, irányító kérdésekkel. A gyengébb szövegalkotásnál sikerre vezethet a vizuális kommunikációval történő megerősítés. Ilyenkor a gyermekek először rajzban ábrázolják az elképzelésüket, és utána fogalmazzák meg verbálisan a gondolataikat.



4. kép
Mesemondás gyermekek által készített képekről I.



5. kép
Mesemondás gyermekek által készített képekről II.

– Az óvodában többnyire optimista kicsengésű meséket alkalmazunk, ezt a meselogika is megkívánja. Éppen ezért meg kell keresnünk az okát annak, ha a gyermek nem ilyen befejezést alkot. A kegyetlen, pesszimista befejezésnek pszichológiai, szociológiai okai lehetnek.

Gyermekmese egy-egy mesehősről
Az óvodások szerepjátékaiban és tevékenységeiben gyakran megjelennek a mesehősök. Örömmel beszélnek ismert vagy ismeretlen mesealakokról. A mesehősöket megidézhetjük a nevük említésével, vagy megjeleníthetjük egy-egy képpel, bábbal, diafilmkockával, makettfigurákkal. A szereplőkhöz a gyermek maga találja ki a mesét. A szövegalkotást motiválhatjuk kérdésekkel, például: Ki szeretne mesét mondani a falánk tyúkocskáról?; Szeretnél mesélni bolondos Jankóról?; stb. Instrukcióként adhatunk megoldandó feladatokat, elmondhatjuk a szövegalkotás kívánalmait, például: Mesédben mondd el, mit csinál a főszereplő kis cica!; Hol játszódik a mese?; Kik a segítőtársai?; stb. A későbbiekben kérhetjük, hogy a szereplők külső és belső jellemzői szerepeljenek a mesemondásban. Megfogalmazhatják, hogy miért szép, miért jó, miért szeretik, vagy éppen miért tartják csúnyának, gonosznak, miért nem kedvelik a szereplőket. Asszociálhatnak a megidézett meseszereplőkről más mesehősökre is, és azokról is elmondhatják a véleményüket. A hősökről alkotott mesék bővítik a szókincset, fejlesztik a mondatfűzést, a szövegalkotást. Gyakoroltatják az emotív és poétikai funkciókat is tartalmazó folyamatos beszédet.

Meseátstrukturálás
A mese átstrukturálásakor az óvodapedagógus által bemutatott mesébe a gyermekek képzeletük segítségével új cselekményfordulatokat vagy új szereplőket vagy azok új tulajdonságait építik be. Főként a nagycsoportos korosztály körében lehet kedvelt és sikeres ez a módszer.

Közös vagy egyéni mesemondás különböző eszközökhöz kapcsolódva
A már ismert meséről mesélhetünk, beszélgethetünk különböző eszközökhöz kapcsolódva, például: képeskönyv képei, illusztrációk, képsorozatok, diafilmek, makett-figurák, termésbábok stb. Figyeljünk arra, hogy ebben az esetben az eredeti mesét kövessék a gyerekek. A közös mesélés során a társakkal együtt gombolyíthatják a mese fonalát. A különböző információs úton érkező benyomások nyelvi rekonstruálásának gyakorlása ösztönzi a gyermekeket az irodalmi kifejezések, mesei fordulatok használatára. Mozgósítja a beszéd- és metakommunikációs képzeletet, segíti a beszédpartnerhez való alkalmazkodást.

Mesemimetizálás
Örömteli játék lehet a meséket mozgással megjeleníteni. A mese mimetizálását nonverbális kommunikációs gyakorlatokkal kell előkészíteni. Olyan kommunikációs játékokkal, amelyben beszédhang nélkül mozgásokkal, gesztusokkal, mimikával, testtartással stb. jelenítik meg az elképzelt hősöket, társakat, érzelmeket, például: Legyetek picikék, mint a törpék!; Legyetek óriások!; Hajladozzatok, mint a szélfútta fák!; stb. A gyerekek pantomim játékkal meg tudnak jeleníteni cselekvéseket, tárgyakat, élőlényeket, például: a róka sompolygását, a szélben hajladozó virágokat, a tüzet fújó sárkányt, a szomorkodó királylányt stb. Az egyik gyermeknek a fülébe súghatunk egy mesei cselekményfordulatot, ezt eljátssza, és a társaknak ki kell találniuk, mit játszott el, és miből való a megjelenített meserészlet. A későbbiekben meseszereplőket is mimetizálhatnak. A mimetikus játékok fejlesztik a különböző testrészek összehangolt mozgását, a térpercepciót, a keresztcsatornákat, a vizuális észlelést. Előkészítik a dramatikus játékot, a mese eljátszását.



6. kép
Mimetikus játékok (a mesemimetizálás előkészítése)

Mesedramatizálás
A gyermekben megvan az a képesség, hogy beleélje magát a hallott mesébe, hogy képzeletében magára öltse a meseszerepeket. Ezt az empatikus utánzást biztosítja számára a dramatizálás módszere. A drámajáték az óvodában nem más, mint az óvodapedagógus által kezdeményezett – többnyire irányított – képességfejlesztő módszer. A dramatizálás célja nem a szerepeltetés, hanem a közösségi magatartást kialakító tevékenység: a gyermekek érzelmi nevelése, a személyiségformálás, a kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás, a közlés megkönnyítése. Dramatizáláskor a szöveg előadása reproduktív jellegű, de a szerep adta lehetőségek és a szövegek kiegészítése, bizonyos kifejezések, a taglejtés, a mimika, a mozdulatok, a tekintet, a különböző jellemek megformálása a produktív fantázia eredményei. A dramatizálás a személyiség minden komponensét – értelem, érzékelés, emlékezet, figyelem, fizikum, jellem – fejleszti. Magva a „mintha” szituáció: a valóságos és a lehetséges sűrítése. A játékban az egész személyiség részt vesz külső és belső feltételeivel együtt. Belső feltétele a tudati működés, külső feltétele az egyén megjelenése, mozgása, akusztikus-verbális megnyilvánulása. A dramatizálás erősíti a gyermek aktivitását, ön- és emberismeretét, helyzetmeghatározási és döntési képességét, fantáziáját, önálló és rugalmas gondolkodását, testi és térbiztonságát, időérzékét, beszédének tisztaságát, kifejezőkészségének árnyaltságát, mimetikus eszköztárát.
A dramatizálás sikerességét biztosítják:
– a folyamatosan és tervszerűen alkalmazott dramatikus játékok,
– a gyermek életkorának megfelelő mesék,
– a mese többszöri, ismételt meghallgatása,
– a dramatikus kellékek, díszletek elkészítése (a gyermekek által készített kellékek fokozzák a játék élményét),
– a játék megfelelő szervezése: önként vállalt szereplők kijelölése, a nézőközönség elhelyezése, a játék kereteinek kijelölése (pl. színházi előadás: jegyszedő, pénztáros, csengő stb.).
A pedagógus a mese dramatizálásakor tiszteletben tartja az önkéntességet. Segíti a gyermekeket a kellékek kiválasztásában. A játékban szerepet nem vállaló gyermekekkel együtt nézőként foglal helyet a „nézőtéren”, és figyeli a játékot. A játék megakadásakor segítenie kell, de irányítása mindvégig csak indirekt lehet. A dramatikus játékot egymás után többször is megismételhetjük, hogy minden vállalkozó kedvű gyermek szerephez juthasson.

Bábjáték
Az óvodapedagógus és a gyermek bábjátéka közkedvelt módszer a már hallott mesék felelevenítésére, újbóli átélésére és az egyéni mesealkotásra. Főként a fordulatos cselekményű, kevés szereplős mesék megjelenítésére alkalmas. A bábjáték nevelő, fejlesztő hatása a gyermek érzelmi sajátosságaihoz illő formanyelvében rejlik, és sajátos módszertani kívánalmai vannak. A meséket a bábok minden fajtájával (fakanál-, kesztyű-, termés-, origami-, henger-, zacskóbáb stb.) eljátszhatjuk. Fontos, hogy a bábok stilizáltak legyenek, de ne távolodjanak el annyira a valóságtól, hogy a gyermekek ne ismerhessék fel azokat. A bábjáték a művészet eszközeivel komplex hatást gyakorol a gyermekre. Nemcsak érzelmi, gondolati, hanem motorikus, cselekvési akciókat is kivált. Megjelenítése közben szerephez jutnak a beszéd és a mozgás kifejező-, emotív funkciói. Nagy kontaktusteremtő ereje van: megismertet a kapcsolatfelvétel és a kapcsolattartás különböző módjaival. Fejleszti a reproduktív és a produktív gondolkodást, valamint a beszédbeli kreativitást. A megjelenítés áttétele (a bábra irányuló kivetítés) segít a félszegebb gyermekek beszédgátlásának az oldásában, és a prozódiai eszközök bátrabb használatára ösztönöz.



7. kép
A mese tartalmához kapcsolódó bábjáték

Természetesen a bemutatott módszerek mindegyikének könyvtárnyi irodalma van, ezért csak jelzésszerűen szóltunk felhasználási lehetőségeikről, nevelőértékeikről és szerepeikről.

Mesék a multikulturális nevelésben

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kommunikációs kompetenciák szorosan összefüggenek a kulturális és a nyelvi kódokkal, a nyelvhasználat és a „szociolektusok” kérdéskörével (Trudgill 1995). A mesehallgatás és a befogadás feltételei ezért csak akkor lehetnek ideálisak, ha a nevelés légköre a gyermekek kultúrájával és tanulási stílusával megegyezik, vagyis ha a pedagógusok a gyermekek kultúrájához és családi hátteréhez alkalmazkodó nevelési stílust találnak. A multikulturális nevelés a pedagógiai kultúra része; didaktikai kategória, amely érzékeny mutatója annak, hogy a nevelő képes-e adott esetben a gyermekcsoport kulturális sokféleségét erőforrásként használni a nevelésben (Torgyik 2004). A pedagógus szerepe a jó mesemondóé, aki az új helyzetekben bekövetkező változásokhoz mindig a legjobban illő leírásmódot alkotja meg. A mesék válogatásában, felhasználásában és az alkalmazott módszerekben figyelembe veszi az aktuális nevelési szituációt: a gyermekcsoport összetételét, sajátosságait és megoldásra váró problémáit.

Összegzés

A népmesék sokszínű lehetőséget kínálnak a pedagógiai gyakorlatban a teljes személyiség fejlesztésére. Holisztikus eszközként segítik a pedagógiai munkát. Olyan tudást közvetítenek, amelyek nemcsak az élet minőségét, de a kultúrába való belenevelődést, az identitást és a szocializációt is erősen meghatározzák (Tancz 2005). Nyelvi kódrendszereik kommunkációs mintákat, viselkedési modelleket őriznek és közvetítenek, amelyek (az utánzóképesség és a kreativitás révén) beépülnek a viselkedésbe, a beszédbe, a különféle kommunikációs helyzetekbe és a legkülönfélébb tevékenységekbe. Gyarapítják a szókincset, fejlesztik a kifejezőkészséget. Feltartóztathatják a nyelvi eróziót, a nyelvi igénytelenség, a nyelvhasználati szegénység, valamint a nyelvi hátrány megerősödésének a folyamatát. Megalapozzák az esztétikai érzékenységet, az olvasóvá válást. Az iskoláskor előtt a gyermek motivációját az olvasásra a személyes és közvetlen mesemondás, a felnőtt (a szülő, a pedagógus) példamutatása hívja elő. A vizuális ingerek nélküli belső képalkotás megtapasztalása és folyamatos működtetése később, az iskolában is mérhető hatású. Az a gyermek lesz képes az írott szövegben felismerni az élőbeszédet, aki meghitt viszonyban van a szöveggel. A mesék sokat segítenek e meghitt viszony és a természetes kíváncsiság kialakításában, hiszen a gyermekeknek a létükre és a lehetőségeikre vonatkozó üzeneteket tartalmazzák.
A mesékkel való foglalkozás elmulasztásának következménye tehát nem pusztán a befogadói élmények és az ismeretek hiánya, hanem nyelvi és lelki szegényedést is előidézhet. A rendszeresen mesét hallgató gyermekek, a mesébe kódolt üzenetek és a megoldóképletek birtokában (az interpretációs gyakorlat magabiztosságával felvértezve) hamarabb képesek eredményes kommunikációra és szocializációra, mint azok, akik alig vagy egyáltalán nem hallgatnak mesét. Ezért kell a mesék védelmében és népszerűsítésében pedagógusként (is!) sokkal többet tennünk.