De jó lenne, hogyha egyszer
kópé krampusz lehetnék!
Csokit falnék reggel-este,
nem csak néha – hetenként.
Én lennék a virgácsosztó,
nem kéne, hogy jó legyek,
kuncoghatnék, hogy pityereg
jöttömkor a sok gyerek.
Beülnék a szarvas-szánba,
el is kötném néhanap,
száguldoznék, mint a szélvész
a hófelhős ég alatt.
Elcsennék pár csomagocskát,
betenném a csizmámba,
csokoládét majszolgatva
fütyülnék a világra.
Végigjárnék minden sulit,
s ablakukon belesve
vihognék a tornaórán
szenvedő sok gyerekre.
Mikor ők a tollbamondást,
és a rajzot unnák rég,
hópelyhekkel versenyt futva
tavak jegén csúszkálnék.
Meglesném a matekórát,
ha vihogni akarok,
ámde félek, hogy krampuszként
mindig buta maradok.
