Dániel, a kövér kismalac mindig gyűjtött valamit: faleveleket, kavicsokat, sőt egyszer még két képeslapot is sikerült összegyűjtögetnie. Egyik nap azonban elhatározta, hogy mást fog gyűjteni, egészen mást, mint eddig. Mogyorót. Járta is az erdőt és egy hatalmas kosárba szedegette a mogyorókat a földről.
-Irgumburgum, szedtevette, röf –röf – dünnyögött. – Nagyon fura valami ez a mogyoró. Belül finom, de kívül nagyon kemény és hiába rágcsálom, sosem jutok el a finomabb részéig.
Ilyesfélét motyogott, amikor odaugrándozott hozzá Mogyoródi Márton, a kismókus.
-Szia Dániel! – kezdte Márton. Látom, gyűjtögeted a mogyorókat.
-Igen – vigyorgott Dániel -, és képzeld, már majdnem megtelt a kosaram!
-Ügyes vagy – bólogatott Márton, -csak az a baj, hogy az én mogyoróimat gyűjtögeted.
-Hogy-hogy a tiedet? – csodálkozott Dániel. – Hiszen itt voltak a földön.
-Persze, de azért voltak ott, hogy én szedegessem össze őket. - magyarázta Márton. - Különben is én meg tudom eszegetni, te pedig csak rágcsálni tudnád.
-Igen, - bólogatott Dániel,- ebben van valami igazság. De csak azért, mert kemény a mogyorók ruhája. Tényleg, nem akarod véletlenül kinyitogatni őket?
-De akarom, mondta Márton, - viszont akkor egyúttal hozzá is látok az eszegetéshez.
-Az nem lehet! - ellenkezett Dániel. Ezeket én gyűjtögettem.
-Csak, hogy nélkülem nem tudsz eszegetni.
-Valóban, - tűnődött el Dániel.
-Ha én gyűjtögetem, és te bontogatod, akkor nekem is jár belőle és neked is. Még pedig ugyanannyi, pontosan ugyanannyi! - tette hozzá Márton.
-Megegyeztünk. Bontogathatod a mogyorókat, - mondta Dániel, azzal leültek a kosár mellé és fel sem álltak mellőle, míg közösen meg nem eszegették az összes mogyorót.
-Irgumburgum, szedtevette, röf –röf – dünnyögött. – Nagyon fura valami ez a mogyoró. Belül finom, de kívül nagyon kemény és hiába rágcsálom, sosem jutok el a finomabb részéig.
Ilyesfélét motyogott, amikor odaugrándozott hozzá Mogyoródi Márton, a kismókus.
-Szia Dániel! – kezdte Márton. Látom, gyűjtögeted a mogyorókat.
-Igen – vigyorgott Dániel -, és képzeld, már majdnem megtelt a kosaram!
-Ügyes vagy – bólogatott Márton, -csak az a baj, hogy az én mogyoróimat gyűjtögeted.
-Hogy-hogy a tiedet? – csodálkozott Dániel. – Hiszen itt voltak a földön.
-Persze, de azért voltak ott, hogy én szedegessem össze őket. - magyarázta Márton. - Különben is én meg tudom eszegetni, te pedig csak rágcsálni tudnád.
-Igen, - bólogatott Dániel,- ebben van valami igazság. De csak azért, mert kemény a mogyorók ruhája. Tényleg, nem akarod véletlenül kinyitogatni őket?
-De akarom, mondta Márton, - viszont akkor egyúttal hozzá is látok az eszegetéshez.
-Az nem lehet! - ellenkezett Dániel. Ezeket én gyűjtögettem.
-Csak, hogy nélkülem nem tudsz eszegetni.
-Valóban, - tűnődött el Dániel.
-Ha én gyűjtögetem, és te bontogatod, akkor nekem is jár belőle és neked is. Még pedig ugyanannyi, pontosan ugyanannyi! - tette hozzá Márton.
-Megegyeztünk. Bontogathatod a mogyorókat, - mondta Dániel, azzal leültek a kosár mellé és fel sem álltak mellőle, míg közösen meg nem eszegették az összes mogyorót.
